kapubanner for mobile

Egyre több szakmában bizonyíthatnak a fiatal tehetségek a JuniorSkills tehetséggondozó versenyeken

Egyre több szakmában van esélye a tehetséges tizenéveseknek, hogy megmutassák rendkívüli képességeiket és benevezzenek a hazai JuniorSkills tehetséggondozó versenyekre. Múlt hétvégén versenyeztek az informatikai szakmák tanulói, ma pedig az asztalos tanulók számára kiírt megmérettetés döntője indult el. A BKIK arra bíztatja a szakképző intézményeket és a budapesti cégeket, hogy ösztönözzék indulásra a látókörükben lévő fiatal, tehetséges diákokat, akik közül a legjobbak szakmájuk Junior Bajnokai lehetnek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében és számos szakmai és képzési szervezet közreműködésével, a WorldSkills Hungary Program keretein belül megvalósuló JuniorSkills versenyek célja a szakmák megbecsültségének növelése mellett, hogy a 9-12 évfolyamos tanulók is megismerhessék a nemzetközi versenyek világát, valamint felkészülhessenek a későbbi megmérettetésekre. 

A SkillsIT konzorciumot vezető HTTP Alapítvány, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósuló JuniorSkills informatikai rendszerüzemeltető verseny országos válogatójáról négyszázharminc induló közül tizenketten jutottak be a döntőbe. A megmérettetés végén az alábbi eredmény született: az első helyezett Téringer Gergő (Győr), a második Sölét Tamás (Győr) lett, a harmadik helyen pedig Tamás Vince Kornél (Budapest) végzett.  

A webfejlesztő verseny népes mezőnyében négyszáznyolcvan indulóból tizenkét döntős között dőlt el a végeredmény. A legjobbak: első helyezett: Váradi Marcell (Kecskemét), második Buborék Márkó (Budapest), harmadik: Géczi Kornél (Debrecen).

Ma a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Technikumában indult az asztalosok országos válogatója, amelyen ötvenkilenc indulóból kerülnek ki a legjobbak, akik az áprilisi Szakma Sztár Fesztiválon rendezett országos döntőn mérik össze tudásukat.

Az informatikai és asztalos tanulók junior versenye mellett a következő hetekben számos további szakmában nyitják meg a jelentkezést a JuniorSkills nemzeti tehetséggondozóra. A következő versenyben a víz-, gáz-, és fűtésszerelő tanulók mérik össze tudásukat. 

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk

Ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat - Itt a NAV márciusi listája

A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort

Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk