kapubanner for mobile

Egyre többen jelentkeznek önkéntesnek a honvédséghez

Az alkalmassági vizsgálatokkal megkezdődött szerdán az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésének újabb szakasza a Magyar Honvédségnél.

Mintegy kétezren jelentkeztek, és a tervek szerint a január elsején hatályba lépett honvédelmi törvénynek megfelelően 2014-re összesen nyolcezer önkéntes tartalékos katona áll majd a Magyar Honvédség szolgálatában.

Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vezetője az MTI-nek elmondta: elsősorban a korábban leszerelt katonák jelentkezésére számítottak, és a szerdai alkalmassági vizsgálaton részt vevő 54 ember döntő többsége valóban közülük került ki.

"Ez természetes, hiszen a volt katonák kiemeltebb figyelmet fordítanak a honvédségre, könnyebben eljut hozzájuk az információ, és nagyobb az anyagi motiváció is amiatt, hogy esetükben a szolgálati járadék 16 százalékos személyi jövedelemadóját elengedik" - tette hozzá a parancsnok.

Az ezredes tájékoztatása szerint a nyolcezres összlétszám mintegy kétezer védelmi és hatezer műveleti önkéntesre oszlik majd, tehát többnyire katonai szolgálatra várnak jelentkezőket. Vendrei Gábor orvos alezredes, a honvédség alkalmasságvizsgáló intézetének vezetője az MTI kérdésére elmondta, a műveleti önkéntesek kora várhatóan 40 és 57 év között fog mozogni a leszerelt katonák jelentkezésének nagy száma miatt; közülük csak azokat utasítják vissza, akik egészségi okból léptek ki a szolgálatból.

Az önkéntes tartalékos szolgálat lényege, hogy az önkéntesek megtartják civil foglalkozásukat is. Első alkalommal 25 napra, ezt követően a szerződésben foglalt időtartamra, évente legfeljebb 15 napra hívhatják be őket. Ezenfelül az önkéntes tartalékos háromévente összesen legfeljebb hat hónap tényleges szolgálatra is berendelhető a Magyar Honvédség szervezeteihez.

Fizetésüket, a költségtérítések, a kedvezmények és a támogatások mértékét a szerződéses katonákra vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani. Rendelkezésre állási díjra jogosult minden önkéntes, és ellátásukról, utaztatásukról is a honvédség gondoskodik. A civil munkavégzésre való tekintettel van mód a katonai szolgálat átütemezésére, elhalasztására, továbbá a minisztérium kárpótolja a munkáltatókat a kieső időért.

Az önkéntes tartalékos rendszer nyitott, bárki jelentkezhet - legyen nő vagy férfi -, aki elmúlt 18 éves, feddhetetlen az előélete, és megfelel az egészségügyi, pszichikai és fizikai követelményeknek.

Tavaly január elejétől kétezer önkéntes, ún. védelmi tartalékos állt szolgálatba, ők a fokozott őrzést igénylő létesítmények védelmét látják el, és a katasztrófavédelemben is bevethetők. Az őrző-védő feladatokat korábban civil biztonsági őrök teljesítették; a feladatkör honvédségbe integrálásával a minisztérium korábbi közlése szerint milliárdos megtakarítást értek el.

A mostani állománybővítéskor már nem őrző-védő munkákra veszik fel a szigorú követelményeknek megfelelt jelentkezőket, hanem a katonai (műveleti) szolgálathoz kapcsolódó feladatkörökre.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk

Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat

A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk

Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk