kapubanner for mobile

Együtt vágták meg a juttatásokat a Dunaferr vezetői és dolgozói

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kompromisszumos megoldás született a munkáltató és az érdekképviseletek között az ISD Dunaferr Zrt.-nél - közölte a társaságcsoport, valamint a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet az MTI-vel hétfőn.

A globális pénzpiaci válság, valamint az acélipari válság hatásainak csökkentése, a társaságcsoport működőképességének és a munkahelyeknek a megtartása végett az ISD Dunaferr Zrt. intézkedési tervet dolgozott ki - fogalmazták meg a közös közleményben. A terv szerint a működést közvetlenül érintő költségcsökkentés, a beruházások prioritás alapján való átütemezése mellett szükségessé vált a Munka törvénykönyvében szabályozott kötelező kifizetéseknél kedvezőbb szociális juttatások féléves korlátozása, s más juttatások kifizetésének átütemezése is. A szociális részhez köthető megszorító intézkedéseknél szükség volt az érdekképviseletekkel való szoros együttműködésre, a társaságcsoportnál ugyanis a Munka törvénykönyvében szabályozottnál jóval kedvezőbb, a kollektív szerződésben rögzített juttatási rendszer van érvényben. A társaságcsoportnál a kialakult nehéz helyzetben is elsődleges a munkahelyek megőrzése, s a tárgyalófelek mindvégig ezt tartották prioritásnak - hangsúlyozta a közös közlemény.


Módosították a kollektív szerződést



A többfordulós tárgyalássorozaton sor került a kollektív szerződés néhány pontjának ideiglenes módosítására. Megállapodtak abban, hogy a kollektív szerződésben a készenlétre, illetve a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás díjazására vonatkozó szabályozást december 1. és 2009. május 31. között szüneteltetik, s ez időre a Munka törvénykönyve hatályos szabályozását alkalmazzák. Ennek a pontnak fontos eleme volt a műszakpótlék kérdése, arra vonatkozóan olyan döntés született, hogy egyedileg szabályozva ugyan, de megtartják a Munka törvénykönyvében előírtnál 30 százalékkal magasabb műszakpótlékot. A munkáltató és az érdekképviseletek megállapodtak abban is, hogy csak jövő év július 1-jei hatállyal kerül sor a 2009. évi alapbérfejlesztésre, amelynek a mértéke a költségvetési törvényben elfogadott, az előre jelzett inflációnál 1,05 százalékkal magasabb lesz.

A megállapodás szerint az arra jogosult munkavállalók a karácsonyi bérként ismert 14. havi illetményükből maximum 140 ezer forintot megkapnak december 10-ig. Azok, akiknek a személyi alapbére alacsonyabb, a személyi alapbérüknek megfelelő összeget kapják meg. A különbözetet 2009. október 31-ig fizetik ki. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a gazdasági évet lezáró mérlegelfogadó közgyűlés jóváhagyását követően a teljesítményösztönzőt 2009. október 31-ig fizesse ki a munkáltató.


Válságban nem lehet másként tenni



A tárgyalássorozat befejezését követően Valeriy Naumenko vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy a reprezentatív szakszervezetek képviselői és a munkavállalók példaértékű szolidaritásról tettek tanúbizonyságot. Mucsi Zoltán, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, Csapó Tamás, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy bár szívük szerint többet kértek volna a tárgyalásokon, most az érdekképviseleteknek az eszükre kellett hallgatniuk.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek