Elég lenne három tanárképző
Az új felsőoktatási rendszer gyökeresen átalakította a pedagógusképzést. Ezentúl csak úgynevezett mesterszakos diplomával lehet majd tanítani, ezért az egyetemek és főiskolák között nagy verseny várható ezek beindításáért. Egyes vélemények szerint az egész országot kiszolgálná három tanárképző.
Ezt a hazai szakmai is üdvösnek találja, a közoktatásnak régi igénye volt, hogy megváltozzon a pedagógusképzés: egységesüljön és a pedagógiai szakmára fókuszáljon.
Csak mesterdiplomával taníthatnak
Eddig az általános iskolai tanárok négyéves főiskolán tanultak, a középiskolai tanárok pedig ötéves egyetemen. A régi rendszer tartalmilag is nagyon elavult volt, a képzés a szaktudományokat helyezte előtérbe, a pedagógiai, pszichológiai ismereteket pedig meglehetősen mostohagyerekként kezelte és az iskolai tanítási-nevelési gyakorlatokra sem fektetett kellő hangsúlyt.
Mint Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem tanára a FigyelőNetnek elmondta, a bolognai átállással az általános iskolai és középiskolai tanárok képzése egységessé vált, és a jövőben csak a mesterdiplomások mehetnek tanítani. Hozzátette, az új rendszer nem érinti a 4 éves gyógypedagógus-, valamint a 3 éves tanító- és óvodapedagógus-képzést, ezek nem változnak.
Féléves iskolai gyakorlat diploma előtt
Tartalmában is a kívánt irányba változnak a kurzusok. A leendő tanárok már az alapszakokon is tanulnak - saját szaktárgyuk mellet - pedagógiai alaptárgyakat. A mester szinten pedig amellett, hogy a hallgató a főszakjához egy másik, kiegészítő szakot is felvesz, kiemelt hangsúllyal tanulja a modern pedagógia és pszichológia alapjait és minden más ismeretet, ami a mai iskolában elengedhetetlen. A négy féléves mesterképzésre továbbá rákerült egy gyakorlati félév is, amit effektív iskolai munkával kell eltölteni. Csak ezután mehet vizsgázni.
bolgnai átállás
A bolognai folyamat lényege, hogy hasonlóan a legtöbb európai országhoz, Magyarország is áttért a kétszintű, lineáris képzési rendszerre. 2006-tól a főiskolákra, egyetemekre jelentkezett hallgatóknak először egy hároméves alapképzésen (bachelor, rövidítve BA vagy BSc) kell részt venniük. Ennek sikeres befejezése után alapdiplomát kapnak, amivel elvileg el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, vagy a jobbak továbbmehetnek a mesterszakokra (master, rövidítve MA vagy MSc). 2009-ben kapja kézhez alapdiplomáját az első, új rendszer szerint tanult évfolyam.
A mesterképzések akkreditációs dokumentumaiban pontosan meg kell határozni többek között az adott felsőoktatási intézmény személyi feltételeit, gyakorlóhelyi ellátottságát, eszközellátottságát. Be kell építeni az egyes programokba a képzési és kimeneti követelményeket, s ezen kívül kilenc olyan tanári kompetenciaelemet is, amely rögzíti a képzés pedagógiai, pszichológiai illetve gyakorlati jellegét. Papíron tehát garantált a minőségi képzés.
A jövő év lesz a vízválasztó
A bolognai rendszerben indult első évfolyam tehát most másodéves, jövőre fog végezni. Ezen évfolyam 33 százaléka jelentkezhet 2009-ben államilag támogatott mesterképzésekre, kétharmaduk kikerül a munkaerőpiacra. Ma még izgalmas kérdés, hogy az mennyire fogja tudni felszívni az első alapdiplomásokat.
A felsőoktatási intézmények pedig gőzerővel indítják a mesterszakokat. (Amíg nem végeznek az új rendszer alapszakosai, addig a korábban diplomát szerzett érdeklődők kerülhetnek be mesterszakokra.) Az egyetemek, főiskolák elemi érdeke ezek indítása, hiszen jóval több normatíva jár ez esetben egy hallgató után. Csak tanári mesterszakból már most 83-at engedélyezett a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB). És ezek száma folyamatosan nő, várhatóan 2009-re kétszer-háromszor ennyi lesz. A tanár mesterszakokból jellegénél fogva sok kell: a hagyományos szakokon kívül például drámapedagógus, múzeumpedagógus vagy mondjuk zenetanárból gordonka-, hegedű-, nagybőgőszakos tanár.
Pukánszky szerint az egyetemek által indított mesterszakok többnyire átkerültek a MAB szűrőjén, a főiskolák esetében nem mindegyik. Ki is alakult egy egyre élesedő ellentét az egyetemek és főiskolák között. Ez utóbbiak sérelmezik, hogy hosszú tapasztalataik vannak a pedagógusképzésben, ugyanakkor nem biztos hogy rendelkeznek a megfelelő infrastrukturális és személyi feltételekkel.
Évente elég lenne 1500 új tanár
A legtöbb szakember elméletben kedvező elmozdulásnak tekinti a tanárképzés új rendszerét, de vannak, akik szerint a túlképzést nem oldja meg a bolognai átállás. Noha államilag támogatott formában - mesterszakra egy adott évfolyam mindössze egyharmada mehet, ez a szűrő vélhetően nem lesz elég.
Ha évente 100 ezer gyerek születik, és ez mind eléri a felső hat (7-12) évfolyamot, az összesen 600 ezer tanuló. A nemzetközileg még ideálisnak tekintett 12:1 diák-tanár aránnyal számolva 50 ezer tanár kell melléjük. 40 szolgálati évet feltételezve évi 1250 tanárnak kellene pályára állnia, 20 százalékos túlképzéssel számolva 1500-nak.
Pszeudoszakok helyett tanfolyamok
Szakemberek szerint épp ezért az "optimális üzemmérettel" számolva 2-3 egyetem elláthatná az egész országot tanárokkal. Viszont sok kisebb képzőhely is szeretne részt vállalni a tanárképzésből. Persze nem a "keményebb" közismereti szakokért (például matematika, kémia, fizika) folyik a verseny, mert ezekre csak kötéllel lehet hallgatót fogni.
Megjelent viszont rengeteg bizonytalan szakmai hátterű, "pszeudoszak", amelyek közül soknak a létjogosultsága is erősen vitatott. Sokak szerint többek között "a közismereti és a szakmai, illetve a művészeti nevelés-oktatás speciális területei" alá sorolt képzéseknek nem a mesterszintű tanár szakok között lenne a helyük, hanem rövidebb-hosszabb idejű továbbképzésekkel kellene ezt a tudást közvetíteni.
Ezeknek a mesterszintre emelése épp tovább rombolja a tanári pálya presztízsét és elvonja a forrásokat a valódi tanári szakoktól
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 2 hónapja
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?