kapubanner for mobile

Elhunyt Dr. Lövey Imre

Dr. Lövey Imre 2012. augusztus 29-én, szerdán váratlanul elhunyt. A szervezetfejlesztési és tréningszakma egyik úttörője, mindvégig kiemelkedő szereplője és egyben karizmatikus személyisége volt, halála mindnyájunk vesztesége - olvasható a hír a Tréning Kerekasztal Egyesület honlapján.

"Szakmánkat világszínvonalúan képviselve mindannyiunk számára tette magasra a lécet. Bár testben már nem lesz velünk, de lelke, szellemisége, szakmaisága és embersége itt él közöttünk továbbra is" - írja a szakmai egyesület.

"Lövey Imre, közgazdász, szociológus, vezetési tanácsadó, az 1984-ben --– többek között általam - alapított CONCORDIA Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezetője vagyok" - olvasható a szakember bemutatkozása vállalata honlapján.

Lövey Imre a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának alapítója és első elnöke, továbbá a Nemzetközi Szervezetfejlesztők Szövetségének (IODA) elnökségi tagja (1997-2005) volt. A korábbi magyarországi szervezetfejlesztő tanácsadó kiképzések aktív résztvevőjét, szervezőjét, szakmai irányítóját tisztelhettük benne.

Több külföldi és hazai egyetemen oktatott Szervezeti Magatartást és Szervezetfejlesztést, többek között 1990-97-ig az Egyesült Államokban a UCLA Business School vendégprofesszoraként évente egy-egy szemesztert. Számos nemzetközi és hazai cég szervezetfejlesztési tanácsadójaként működött komplex változási projektek vezetőjeként.

A régió több országában is végzett munkatársaival szervezetfejlesztési tanácsadást (pl. Szlovákia, Macedónia, Montenegró).

A szakember számos cikket és tanulmányt szerzett, külföldi konferenciák rendszeresen meghívott előadó volt. 2003-ban "Az Örömteli Szervezet - Egészség, Betegség és Öröm a szervezetek életében" könyvet publikálta angolul és magyarul (társszerzős M.S.Nadkarni, közreműködő Erdélyi Eszter), mely 2007-ben Amerikában is megjelent.

A szakma elismeréseként 2005-ben megkapta a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának Mezei Julcsi-díját, 2007-ben pedig az IODA (Szervezetfejlesztők Nemzetközi Szövetsége) Richard Beckhard-díját.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek