EU-elnökség - karrierlehetőség pályakezdő újságíróknak
Húsz, magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgató profi körülmények között tudósíthat majd a soros elnökség fejleményeiről. A tanulók a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaiként közelebbről is megismerhetik a hazai és európai döntéshozók soros elnökséghez kapcsolódó munkáját - értesült a Magyar Hírlap.
Január végéig jelentkezhetnek a 18 és 24 év közötti, a magyar mellett legalább egy európai uniós nyelvet beszélő, Magyarországon tanuló főiskolai vagy egyetemi hallgatók, ha a Fiatal Európa Szerkesztőségében szeretnének dolgozni.
A program az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásával a soros elnökség kommunikációjának részeként indul. A kiválasztott húsz diák testközelből kísérheti figyelemmel a soros elnökséghez kapcsolódó eseményeket, és a tapasztalt újságírókhoz hasonlóan részt vehet az elnökséghez kapcsolódó, a sajtó számára nyitott eseményeken. A főiskolás és egyetemista hallgatók feladata cikkek, tudósítások, beszámolók írása lesz a soros elnökség aktualitásairól, fejleményeiről.
Magyar Hírlap

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?