kapubanner for mobile

Ezer dolgozót vesz fel idén a GE, a toborzás folyamatos

Mintegy ezer fővel bővíti még az idén az éppen egy éve megnyílt budapesti szolgáltató központját a GE. A munkaerő-felvétel folyamatos. Elsősorban pénzügyi szakértőket keresnek, de a HR, az IT, az adózási és a kereskedelmi részlegbe is vesznek majd fel embereket - tudta meg a Napi.hu.

Shane Fitzsimons, a GE Global Operations alelnöke és Bjorn E. Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója a Napi.hu-nak kifejtette: a centrum helyszínéül azért esett Budapestre a választásuk, mert magasan képzett, nyelveket beszélő munkaerő áll rendelkezésre. A hozzájuk jelentkezők otthon vannak a pénzügyekben, az IT-ban, az ellátási láncok kezelésében, vagy akár az adózási kérdésekben is, ami fontos a GE-nek. Továbbá és az összes iparáguk jelen van az országban és több mint 13,500 alkalmazottunk van.

A centrum fejlődése jóval gyorsabb, mint amilyet eleinte vártak. A kétszáz fős gárda kilencszázra duzzadt egy év alatt. A magyarországi munkaerőbázis 65 százaléka nő. A budapesti központ mintegy 40 országot fed le. A pénzügy, az IT, a HR, a kereskedelem és az ellátási lánc területén is látnak el feladatokat.

A többi GE-központhoz képest hazánkban nehezebben ment a GE filozófiának megfelelő úgymond nyitottabb munkaterületet létrehozni. Ennek megfelelően Budapesten például több irodát használnak, mint más központokban. Különbség még a nyelvtudás megléte, mivel ez Budapesten könnyen áthidalható probléma, addig például a kínai központban nehéz a többi ázsiai nyelvet beszélő embert találni.

- Azt szeretnénk, hogy egy éven belül megduplázzuk a létszámot a magyar fővárosban működő szolgáltató központunkban - jelentette ki Shane Fitzsimons. A munkaerő-felvétel folyamatos. Elsősorban pénzügyi szakértőket keresnek, de a HR, az IT, az adózási és a kereskedelmi részlegbe is is vesznek majd fel embereket. A GE 2017-re kétezer fős budapesti szolgáltató központot kíván létrehozni.

Bjorn E. Bergabo nyomatékosította: a műszaki képzettségre és vezető képességre is szükség van a szolgáltató központban, ahogy a megfelelő érdeklődés és nyitottság is számít a leendő munkavállalónál. Utóbbiak segítik őket, hogy a különböző területek képviselőivel is együtt tudjanak dolgozni.

A kiválasztásnál előny más szolgáltató központnál szerzett tapasztalat, az angol nyelvtudás, vagy egyéb, kevésbé beszélt nyelv ismerete is.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek