Ezer megváltozott munkaképességű kerül utcára
Csődöt jelentett a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, pécsi központú UWYTA, a cég mintegy ezer dolgozója május 31-ig kapja meg felmondólevelét - írta pénteken az Új Dunántúli Napló.
Fónai László, a közhasznú társaság alapítója azt mondta, mindössze annyi dolgozót tartanak meg, amennyi a két évig is elhúzódó felszámolási procedúra levezényléséhez szükséges.
A csőd azért következett be, mert a szaktárcánál nem írták alá a társaság erre az évre vonatkozó támogatási szerződését, arra hivatkozva, hogy a kht.-nak rendezetlenek a munkaügyi kapcsolatai.
Az ügy előzménye, hogy 2006-ban a cég nagyatádi telephelyén az alkalmazottak egyszer 12 helyett 13 órát dolgoztak. Bár ezt saját beleegyezésükkel tették, a munkaügyi felügyelőség megbírságolta a társaságot - olvasható a baranyai napilapban.
Új Dunántúli Napló/MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek