Ezért van szükség Magyarországon a vendégmunkásokra
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a magyar gazdaság fejlődésének jelenlegi szakaszában szükség van a vendégmunkások alkalmazására, mert így több beruházás valósul meg és több munkahely jön létre a magyar munkavállalók számára; a szervezet ezért fontosnak tartja, hogy adminisztratív korlátozó intézkedésekkel ne szűkítsék tovább a vendégmunkások alkalmazásának lehetőségét.
A VOSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint sok munkaadó tapasztalja, hogy nem talál elegendő magyar munkavállalót sem a működéshez, sem a tevékenysége bővítéséhez. Hozzátették, hogy elsősorban a kékgalléros munkakörök a munkaerőhiányos területek, vagyis a fizikai, jellemzően betanított, alacsonyabb képzettséget igénylő állások.
A szövetség rámutat: ha az érintett cégek számára nem áll rendelkezésre az igényekhez rugalmasan illeszkedő lehetőség, amelyet a külföldi munkavállalók biztosítanak vállalatuk fejlődéséhez, akkor szűkítik a tevékenységüket vagy végső soron áthelyezik azt kedvezőbb gazdálkodási környezetet - megfelelő munkaerőt - biztosító országokba. Ezzel pedig elvész a magyarok által elfoglalt munkahelyek egy része - figyelmeztet a VOSZ.
A szervezet szerint a gyakorlati tapasztalatok alapján tévhitnek bizonyult az, hogy a vendégmunkások alacsony bére szorítja le a magyar béreket, illetve az is, hogy magasabb bérköltség vállalásával lehetne itthon is munkaerőt találni.
Kiemelték, hogy a Munka törvénykönyve értelmében a vendégmunkások bére nem térhet el a magyarokétól, ugyanis az adott munkahelyen és munkakörben szokásos bért kell kapnia a munkavállalónak, nemzetiségétől függetlenül, vagyis a vendégmunkások csak túlórával, többletmunka vállalásával kereshetnek többet. A munkaadót terhelő járulékos költségek viszont - a munkára való felkészítés, illetve az integráció miatt - a külföldieknél sokkal, akár 30-50 százalékkal nagyobb kiadásokat jelentenek összességében.
A gazdasági körülmények változásával, a technológia fejlődésével hosszabb időtávon a szövetség a vendégmunkások iránti kereslet csökkenésére számít, ám úgy vélik, amíg ez be nem következik, addig mindent el kell követni azért, hogy "a gazdasági fejlődésbe legalább felesleges adminisztratív korlátokat nem építsünk, mert azzal az egész magyar gazdaság és társadalom veszít."
Külföldi vendégmunkások: turbulens jogi környezet, megingó foglalkoztatói bizalom? - a HR Portal által megkérdezett munkaerő-kölcsönzők szerint nem tett jót a harmadik országból történő foglalkoztatásnak a folyamatos jogszabályváltozás.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon