Felelős vállalatokat díjaztak
Immár negyedik alkalommal nyílt CSR Piac Budapesten. A kiállításon számos díjat osztottak ki: 2015 Legkiválóbb CSR Megoldása díjat DENSO Gyártó Magyarország Kft. programja, a Legkiválóbb Felelős Foglalkoztatási Megoldás díjat pedig a Nestlé Hungária programja érdemelte ki - tájékoztatták portálunkat
CSR Piac 2015: a felelős vállalatok seregszemléje
Immár negyedik alkalommal nyílt CSR Piac Budapesten. Az idén 33 kiállító pályázott a megjelenési lehetőségre. Az egész napos kiállítást a felelős foglalkoztatás kérdéseit taglaló szakmai műhelymunka és civil kerekasztal-beszélgetés is színesítette.
A fókuszban lévő témakörnek különös aktualitást adott, hogy Magyarország kormánya a közelmúltban fogadta el a Nemzeti CSR Cselekvési Tervet, amelyben kiemelt hangsúly helyeződik a foglalkoztatásra, azon belül is a felelős foglalkoztatásra, valamint a kis- és középvállalkozások e téren betöltött szerepének növelésére.
A kiállítást egy pályázati folyamat előzte meg: nagy- és kisvállalatok, intézmények egyaránt pályázhattak két évnél nem régebbi CSR- és felelős foglalkoztatási intézkedéseikkel. Az idén is lehetett pályázatot benyújtani a Valóban Felelős Vállalat (VFV) kategóriában.
A pályázatokat április elején háromtagú szakmai zsűri bírálta el. A KÖVET Egyesület, a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. egy-egy szakembere 33 vállalat és intézmény 48 intézkedését, és 4 Valóban Felelős Vállalat-pályázatot talált kiállításra érdemesnek. - A korábbi három piachoz hasonlóan erős mezőny mind a CSR intézkedéseket, mind a felelős foglalkoztatás kategóriát jellemezte. Ami idén külön öröm, az a társadalmi vállalkozások megjelenése a mezőnyben, és négy példamutató VFV díj-aspiráns - foglalta össze a zsűri véleményét Dr. Tóth Gergely a KÖVET Egyesület főtitkára, a zsűri elnöke.
Díjak és díjazottak
A 2015 Legkiválóbb CSR Megoldása díjat a DENSO Gyártó Magyarország Kft. "KÉPES - Közösségi értékteremtés Székesfehérváron" című programnak ítélte oda a zsűri.
E porgram célja, hogy segítse a helyi közösség mindennapjait, támogassa a jövő nemzedékek fejlődését. A választás a székesfehérvári önkormányzati fenntartású óvodák vizesblokkjainak felújítására esett. A program három éve alatt összesen 8 óvoda 43 vizesblokkja szépült, illetve szépül meg. A teljes program egyedülálló partnerségre épül: a kezdeményezések 21 vállalati partner, a székesfehérvári Önkormányzat, illetve 8 részt vevő óvoda vezetői és szülői munkaközösségei összefogásában valósulnak meg.
A 2015 Valóban Felelős Vállalata díjat a Katica Tanya Élményközpont kapta.
A Kaposvár melletti Katica Tanya, mint turisztikai szolgáltató célja, hogy urbanizálódó, fogyasztásorientált világunk polgárait visszacsábítsák a természetbe, hogy érezzék a fű selymességét, hallják a madarak hangját és aktívan töltsék szabadidejüket. Missziójuk, hogy a hozzá érkező látogatók ökológiai lábnyoma kisebb legyen, mint ha otthon maradtak vagy máshova mentek volna.
A Legkiválóbb Felelős Foglalkoztatási Megoldás díjat a Nestlé Hungária Kft. a "Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért"című programja érdemelte ki. A program az üzleti szektoron, a kormányzaton és az oktatáson átívelő összefogás, annak érdekében, hogy a fiatalok a megfelelő tudással és készségekkel felvértezve vágjanak neki a munka világának, és így hozzájáruljanak a magyar gazdaság versenyképességéhez és növekedéséhez.
A program négy lépcsőből áll: 1) a munka világára való felkészítés; 2) valós munkatapasztalat szerzése; 3) 30 év alattiak munkavállalásának támogatása; 4) összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogram keretében.
Már a kezdeményezés első évében több mint 200 állást és 122 gyakornoki pozíciót biztosítottak Magyarországon.
A Társadalmi Vállalkozás Különdíjat a Nézz Más Szemmel Nonprofit Közhasznú Kft. kapta. A cég alapvetően rehabilitációs szemléletmódjára, a társadalmi felelősségvállalás gondolatára, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására hívja fel a társadalom figyelmét. Céljuk a megváltozott munkaképességű munkatársak képességeinek kibontakoztatása mellett magas szintű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani vendégeik számára.
A Közönségdíjat a CSR Piac látogatók szavazatai alapján a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. "A megváltozott helyzet csak rugalmasság kérdése" intézkedése kapta. A Grundfos a világ vezető szivattyúgyártójaként alapítása óta elkötelezett a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása iránt, a magyarországi gyáregységekben már 2001 óta rehabilitációs részleg működik, ahol jelenleg több mint száz munkatársat alkalmaznak, elsősorban gyártósori operátorként. A Grundfos rugalmas hozzáállással, a tehetséges megváltozott munkaképességű dolgozók számára belső fejlődési- és karrierlehetőségekkel igyekszik motiválni a munkavállalókat, és törekszik a nyílt munkaerő-piaci rehabilitációs foglalkoztatásának népszerűsítésére.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Hétfőtől ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős... Teljes cikk
Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Szegeden az MTI tudósítása szerint. Teljes cikk
Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat - jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi... Teljes cikk
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 3 hete
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 1 hónapja
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 1 hónapja
- Így változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2026-tól 1 hónapja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 2 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 2 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 2 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 2 hónapja
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 3 hónapja
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 3 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 4 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig