Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMiközben egyes közgazdászok szerint az alapjövedelem lehet a jövő gazdasági modelljének záloga, más szakértők úgy látják: a munkát nem válthatja ki semmilyen rendszer. A mesterséges intelligencia és a zöld energia fellendülése éppen hogy új munkahelyeket teremthet, így a foglalkoztatottság növelése jelentheti a megoldást – nem pedig a munka nélküli jövedelem - írja az Economx.
A mesterséges intelligencia és az automatizáció térnyerése sokak szerint emberek millióinak munkáját válthatja ki. Pogátsa Zoltán közgazdász az Economx-nak adott interjúban úgy fogalmazott: ha a gépek veszik át a termelést, a társadalomnak új gazdasági modellre lesz szüksége, különben összeomolhat a fogyasztás és vele együtt a gazdaság is. Szerinte ennek kulcsa a feltétel nélküli alapjövedelem.
Erre reagálva Keresztes Attila energiastratéga, az Astrasun Solar vezérigazgatója másként látja a jövőt. Véleménye szerint az alapjövedelem a társadalmi feleslegesség érzését erősítené, és végső soron összeomláshoz vezethet. Úgy véli, hogy az AI nem elveszi, hanem átalakítja a munka világát, és a megújuló energiák térnyerése révén Európában várhatóan sokszorosára nőhet a foglalkoztatottak száma. Ezek között a munkakörök között nemcsak kékgalléros, hanem adminisztratív és fehérgalléros pozíciók is megjelennek majd.
Nagyon messze vagyunk a megújuló energiatermelés lehetséges csúcsától, így a foglalkoztatottak száma várhatóan a sokszorosa lesz a mainak
– hangsúlyozta a szakember. Hozzátette:
a megoldást nem a munka nélküli jövedelem, hanem a foglalkoztatottság növelése, a minőségi oktatás és a környezet helyreállításába fektetett emberi munka jelentheti.
Az alapjövedelem kontra munkahelyteremtés vita tehát továbbra is nyitott, de egyre inkább látszik, hogy a mesterséges intelligencia és a zöld energiák nem csupán veszélyt, hanem hatalmas munkaerőpiaci lehetőséget is jelentenek.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?