Felmentési idő alatt tilos dolgozni?
Nemsokára betöltöm a hatvanötödik évemet. Az egyetemen, ahol tanítok nyugdíjazásom után is számítanak a munkámra, óraadóként. Úgy értesültem, hogy nyolc hónap jár nekem még, de ennek csak az első felében dolgozhatok már. Az óraadói szerződést azonban csak akkor tudják megkötni velem, ha a felmentést letöltöttem. Itt a probléma, mert a felmentés első része - ha jól használom a kifejezést - elmegy a vizsgaidőszakkal és a nyári szünettel. A második részében, amikor már legalább bevezetném az egyes tárgyaimat akár ideiglenesen is átvevő kollégákat a tematikákba, azt mondják, már nem dolgozhatok. Lehetne esetleg mégis egyfajta önkéntes szerződéssel? Nem tudom világos-e: nem szeretnék lemondani erről a nyolchónapnyi pluszpénzről, de szívesen dolgoznék is, amíg ez tart, helyet engedve az utánam következő kollégáknak. Tehát az a kérdés, hogy mi is az a felmentési idő, mennyire kötelező a munkahelynek ezalatt százszázalékosan felmentenie engem a munkavégzés alól?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hónapja
- Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint 1 hónapja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 2 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 2 hónapja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 2 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 3 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 3 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?