Felszállópálya pályakezdő program - újraértelmeztük a próbaidőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Prohuman Diákmunka – Prodiák Iskolaszövetkezet a 321/2013. (VIII. 28.) kormányrendeletre támaszkodva dolgozta ki legújabb szolgáltatását. A rendelet alapján 2014-től a végzős diákok diákigazolványuk érvényességéig, azaz október 31-ig diákként foglalkoztathatók.
Idén közel 120 000 diák kezdte meg az érettségit, és több tízezer diák fejezi be nappali tagozatos tanulmányait. Az ő életükre jelentős hatással lesz a fenti rendelet hatása (legalább átmeneti jelleggel).
A Prohuman Diákmunka jelenleg is nagy létszámban foglalkoztat gyakornokokat iskolaszövetkezeti rendszerben, főleg nemzetközi Partnereinél, hiszen egyszerűsége miatt (a szakképzés mellett) a diákmunka egyre népszerűbb módja a fiatal szakember-utánpótlás biztosításának.
Mi eddig is hittünk abban, hogy Partnereink leendő munkatársaikat munka közben ismerhetik meg igazán, azonban a fiatalok kipróbálásának eddig gátat szabtak a szabályok, hiszen korábban a záróvizsgákkal együtt véget ért a diákok jogviszonya is. Így a tanulmányok alatt már megismert és kipróbált tagjaink védőháló nélkül voltak kénytelenek munkahelyet keresni.
Éveken át hangsúlyoztuk a döntéshozóknak, hogy mi tudnánk segíteni a végzősöknek munkahelyet találni – vagy legalább pénzkereset lehetőséget addig, amíg el nem kezdődik a tanév, vagy meg nem találják leendő munkahelyüket.
Fontosnak éreztük, hogy megoldást kínáljunk arra a problémára, hogy a fiatalok több mint 50 százaléka képzés befejezésekor még nem is látott belülről munkahelyet. Ezzel is magyarázható a fiatalok magas, 28 százalék körüli munkanélküliségi mutatója.
S közben egy ISZOSZ-vizsgálatból az is kiderült, hogy az iskolaszövetkezetek tagjainak 14 százaléka ott talál munkahelyet, ahol diákként dolgozott. Ez igazolta elképzelésünket, hogy a Prohuman Diákmunka partnerei szívesen alkalmaznak fiatal pályakezdőket, ha ki tudják őket próbálni. Ha lehetőséget teremtünk számukra arra, hogy a PRÓBAIDŐT ne a megszokott módon, hanem – az új szabályozást kihasználva – iskolaszövetkezeti foglalkoztatás keretében értelmezzék.
Ezért óriási előrelépés a tavaly elfogadott szabály. A Felszállópálya Pályakezdő Program próbalehetőséget biztosít minden Megrendelőnek, és minden végzett diáknak. Kipróbálhatják a munkát egymással, megismerkedhetnek egymással. A végzett fiatal egy komolyabb munkát is el tud sajátítani immár teljes munkaidőben, a Megrendelő pedig meggyőződhet a végzettség értékéről.
Mindenki jól jár!
Még az is, akit nem vettek fel, vagy aki még nem talál munkát.
A Prohuman Diákmunka október 31-ig munkatapasztalat szerzési lehetőséget és referenciát biztosít számukra, amivel október 31-e után könnyebben találhatják meg új munkahelyüket.
Olyan cégek kapui nyílhatnak meg a pályakezdők előtt, amelyekről az „utcáról” jelentkezve, egyénileg talán nem is álmodhatnak. S ami szintén fontos: legálisan, szervezett körülmények között, biztonságban, bérük kifizetésére garanciát biztosítva várjuk a végzősöket sokszínű munkalehetőségekkel az ország egész területén.
Jó hír ez a lehetőség a Megrendelőknek is.
Még több diák
vehet részt így a cégek életében, nagyobb létszámot tudunk mi is biztosítani pl. a pénzügyi szektor, a szolgáltató központok, az ügyfélszolgálatok és az idegenforgalom számára. S persze az így biztosított pályakezdő-állomány esetében sem hárul több feladat Partnereinkre. Mindent átvállalunk tőle. Továbbra sem kell hirdetni, jelentkezők közül válogatni, adminisztrálni, munkaügyi feladatokat ellátni, netán elbocsátani és újra kezdeni elölről. A Felszállópálya Pályakezdő Program esetén is csak az igényeket kell megfogalmazni, minden más a Prohuman Diákmunka dolga.Az új szolgáltatás anyagi előnyei sem elhanyagolhatóak. Minden, diákokat megillető kedvezmény megmarad a végzősök esetén – de a cég nyer azzal is, hogy a 25 év alatti munkavállalója után csak október 31-től indul a kedvezményes SZOCHO számítás, ami újabb megtakarítás a cég számára. További előny, hogy a megrendelőnek ez esetben is elég később kifizetnie a szolgáltatás ellenértékét, mint amikor a Prohuman Diákmunkának bérfizetési kötelezettsége merül fel – ezzel likviditása is javulhat.
Nem kell becsatolni az öveket, hogy velünk együtt emelkedjenek.
Egy szerződés, havi egy számla…
és reményeink szerint sok sikeres pályakezdő – az Önök állományában.Minden más a mi dolgunk. Ezt kínálja Önöknek a Prohuman Diákmunka új szolgáltatása.
Hagyja maga mögött a felesleges kiadásokat
(járulékok, szervezési és toborzási költségek, kiválasztási költségek, szabadság, létszámkiesés, adminisztráció stb.) a Felszállópálya Pályakezdő Programmal!Prohuman Diákmunka Felszállópálya Pályakezdő Program
HR Business Class
pályakezdőket alkalmazó vállalkozásoknak és végzősöknek
További információk: www.prodiak.hu
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek



Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?