Foglalkoztatási jogviszonyt kapnak jövőre a nevelőszülők
A nevelőszülők 2014. január 1-jétől már foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat az akkor hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében.
Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tárca nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampánykörútjának Pest megyei állomásán - a megyei önkormányzat budapesti épületében - azt mondta, szeretnék a nevelőszülők (illetve a januártól megváltozó elnevezéssel a befogadó szülők) jogviszonyát megváltoztatni.
Elmondta, ma Magyarországon 5600 nevelőszülő közül csaknem 3200-nak nincs társadalombiztosítási jogviszonya, ezen változtatni akarnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nevelőszülők nem 8, hanem lényegében 24 órás tevékenységet végeznek, ezért a kormányzat azzal is el akarja ismerni a munkájukat, hogy egészség- és nyugdíjbiztosítást ad nekik. Közölte, már megkezdték az ehhez szükséges jogszabályok módosításának előkészítését.
Az újságíróknak kiosztott háttéranyagban az áll, hogy a január 1-jétől hatályos változás lényeges eleme, hogy a foglalkoztatási jogviszony - amely kiterjed a helyettes szülőkre és a "hagyományos" nevelőszülőkre is - szolgálati időre fog jogosítani.
A januártól hatályos jogszabály bevezeti a "befogadó szülő" fogalmát; ebbe beletartoznak majd az átmeneti gondozást biztosító úgynevezett helyettes szülők, a szakellátásban élő gyermeket ellátó nevelőszülők és a hivatásos nevelőszülők.
A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarországon csaknem 200 ezer gyerek számít veszélyeztetettnek, és közülük 21 ezren részesülnek gyermekvédelmi gondoskodásban. Erre utalva azt hangoztatta, céljuk az, hogy az állami gondoskodásba kerülő gyerekeket - különösen a 12 év alattiakat - nevelőszülői családokban helyezzék el.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?