kapubanner for mobile

Gond vagy sem, hogy a NAV vezetője adótanácsadással foglalkozó cégektől is kap jövedelmet?

Szerkesztési feladatokból is származik jövedelme Tállai Andrásnak, a NAV vezetőjének. Ez az adóhatóság szerint rendben van, és nem összeférhetetlen.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint a NAV mindenkori vezetője főszerkesztői, szerkesztési feladatokat lát el az Adóvilág hivatalos szaklapnál és az Adó és Vámértesítő lapnál - közölte az adóhatóság.

Tállai András vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy havi fél millió forintos bevétele van olyan cégektől, amelyek adótanácsadással is foglalkoznak. Szilágyi György jobbikos politikus szerint kérdéseket vet fel, hogy Tállai András ilyen forrásból is szerez jövedelmet.

A NAV közleménye szerint a két újság a hatóság által hivatalosan alapított lap, amely szerkesztésében a NAV több munkatársa közreműködik. Az Adóvilágot a Saldo Kft., a Vámértesítő lapot a Kompkonzult Kft. adja ki.

A közszolgálati jogviszonyra vonatkozótörvény alapján nem összeférhetetlen munkaköri feladattal összefüggő egyéb szellemi tevékenységet végezni, erre irányuló jogviszonyt létesíteni - áll az adó és vámhivatal közleményében.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek