kapubanner for mobile

Gyakori a meleg katonák bántalmazása

Az izraeli hadsereg tagjai körében készült vizsgálat szerint a meleg katonák mintegy felét éri fizikai vagy szóbeli bántalmazás szexuális orientációja miatt. Ugyanakkor a haderő már 1993 óta engedi, hogy az alakulatok tagjai nyíltan vállalják másságukat - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.

Az Israeli Gay Youth által végzett felmérés szerint, bár a haderő lassan húsz éve engedélyezi, hogy a homoszexuális katonák nyíltan vállalják másságukat, az izraeli haderő kötelékeiben még mindig magas a szexuális orientáción alapuló visszaélések aránya.

A meleg és leszbikus katonák megkérdezésével készült vizsgálat szerint 40 százalékuk tapasztalta, hogy szóban becsmérlik másságukat, és 20 százalékuk tapasztalta, hogy ezek a megnyilvánulások tettlegességig fajulnak. A vizsgálat szerint a meleg katonák 63 százaléka csak a civil életben, 32 százaléka szolgálatban is vállalja szexuális érdeklődését.

A megkérdezettek 45 százaléka mondta, hogy a homofób megnyilvánulások gyakoriak egységében, ennek aránya a harcoló csapatoknál még magasabb, 59 százalékos. A katonák közel fele az ilyen megjegyzéseket hallva ignorálják ezeket, bő harmaduk "tréfának" veszi, és csak 13 százalék hajlandó vitába szállni ezekkel.

A felmérést végző szervezet szerint az izraeli hadsereg az egyik legnyitottabb katonai szerv világszerte, de még mindig lenne mit tenniük azért, hogy a másságukat vállaló katonáik elfogadóbb környezetben végezzék hivatásukat - áll az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevelében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek