Gyerekekkel dolgoztató koldusmaffiát számoltak fel
Romániai gyerekeket utcai lopásra és koldulásra kényszerítő bandát számolt fel a londoni rendőrség. A társaság a hatósági gyanú szerint azzal az ajánlattal keresett meg szegénységben élő romániai családokat, hogy pénzt kereshetnek, ha külföldre engedik gyermekeiket - írja a Népszabadság.
A gyerekek között volt egy hároméves kisfiú, akit bántalmazások okozta sérülésekkel szállítottak kórházba, és egy 12 éves lány, akiről az orvosi vizsgálat megállapította, hogy terhes.
Az ügyben eddig nyolc felnőttet vettek őrizetbe, és a gyerekek közül a 28 legfiatalabbat állami gondozás alá helyezték.
A Scotland Yard szerint egy gyermekcsempész banda nagy-britanniai ágát sikerült felszámolni. A társaság a hatósági gyanú szerint azzal az ajánlattal keresett meg szegénységben élő romániai családokat, hogy pénzt kereshetnek, ha külföldre engedik gyermekeiket.
Előbb azonban "kölcsönt" adtak az alkura ráálló szülőknek a gyerekek kiutaztatásának költségeire, és a hitelekre rendkívül magas uzsorakamatokat számoltak fel, vagyis a banda - ahogy a Scotland Yard illetékes főfelügyelője a The Daily Telegraph című vezető konzervatív brit lap szerdai számának elmondta - adósrabszolgaságba hajtott gyerekeket és egész családokat.
A Londonban zsebtolvajlásra, áruházi lopásra, kéregetésre, sőt esetenként prostitúcióra kényszerített gyerekek naponta akár 300 fontot (100 ezer forintot) is "megkerestek", de ebből általában egy pennyt sem láttak viszont; a pénzből a Scotland Yard szerint a banda tagjai építettek maguknak fényűző villákat Romániában.
Népszabadság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Kétszáznál több dolgozót bocsátanak el ebből az erdélyi gyárból 7 hónapja
- Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" 8 hónapja
- Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett 8 hónapja
- Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek 9 hónapja
- Autóipari visszaesés Romániában: több tízezer munkahely forog kockán 9 hónapja
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 9 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 10 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja
- Hasznos ballagási ajándékok egyetemre készülő gyerekeknek 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?