Halálos fenyegetést kaptak a zsiráfot leölő állatkerti dolgozók
Emailben és telefonon is megfenyegették a koppenhágai állatkert egészséges zsiráfját elpusztító alkalmazottakat – írta az Index.hu.
A szóvivő szerint az egyik levélben ez állt: „A koppenhágai állatkert személyzetének gyerekeit meg kellene ölni!”
A zsiráfot vasárnap leölték, majd látogatók szeme láttára felboncolták, a húsát pedig az oroszlánoknak adták. Mindezt azzal magyarázták, hogy jobb genetikai állományú zsiráfokra van szükségük az európai fajmentő programban, illetve hogy a nyilvános mészárlással a látogatók tudományos ismereteit szerették volna bővíteni. Korábban azt is nyilatkozták, hogy ha nem egy ennyire jópofa állatról volna szó, mint a zsiráf, hanem például egy varacskos disznóról vagy egy antilopról, akkor senkit sem érdekelne a történet.
Az állatot egyébként eredetileg próbálták más állatkerteknek ajándékozni, de nem találtak számára időben helyet.
Az állat megölése online tiltakozási hullámot váltott ki, a netezők felháborodtak, az állatkertet is számon kérték. A zsiráf megmentése érdekében indított petíciót az interneten egy-két nap alatt több mint 20 ezren írták alá. Több állatkert jelezte, hogy lenne kapacitása a hím zsiráf befogadására.
Index.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Sirálykergetőket keres egy angliai állatkert 3 éve
- A Facebook egyik volt programozója szerint Zuckerberg karddal fenyegette az alkalmazottakat 4 éve
- Főnöke lelövésével fenyegetőzött egy munkás 4 éve
- Nyithatnak a teraszok, jövő héten a mozik, konditermek, fürdők is 5 éve
- Távozik a Fővárosi Állatkert főigazgatója 6 éve
- Teknőshalál: az állatkert hisz a felelősségre vonás és a társadalmi megvetés visszatartó erejében 7 éve
- Üzenget a Hankook, a VDSZ megállapodást szeretne 7 éve
- Milyen kulturális rendezvényekre adhat jegyet adómentesen a munkáltató? 8 éve
- Kizárólag az állatkert felelőssége, hogy elpusztult a szurikáta 8 éve
- Bántalmazással vették rá a kiszolgáltatott helyzetben lévőket az ingyen munkára 9 éve
- Már van, ahol az állás elvesztésével fenyegetik a dolgozót, ha negatívan nyilvánul meg az olimpiáról 9 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?