kapubanner for mobile

Hátrányos helyzetű gyerekekért kerekeznek a felső vezetők

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Immár nyolcadik alkalommal indul útjára a "Suits on Bikes - Öltönyösök a nyeregben" jótékonysági kezdeményezés, melynek keretében egy 8 fős, külföldi cégvezetőkből álló csapat visszatér Erdélybe, hogy egy biciklitúrán keresse fel a hátrányos helyzetű gyermekeket, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az európai felsővezetőkből álló csapat június 2-án indult el Budapestről Zsombolyába, hogy négy nap alatt tegyék meg a körülbelül 300 km-es távolságot. A céljuk idén is ugyanaz volt: hogy minél nagyobb összeget gyűjtsenek össze szponzoraik segítségével. Útjuk során Budapest mellett érintik Eszék (Horvátország) és Újvidék (Szerbia) városát, míg végül a résztvevők megérkeznek a romániai Zsombolya településére.

A "Suits on Bikes - Öltönyösök a nyeregben" felsővezetői immár nyolcadik alkalommal szelik át Erdélyt és a Magyarországgal határos városokat kerékpárral. Ennek hatására évente 10-13 millió forint közötti összeg folyik be a jótékonysági kasszába, nem is beszélve a skót, illetve svájci utakon összegyűjtött pénzösszegről.

A kezdeményezés résztvevői idén a Talita Kum 2 elnevezésű projektet helyezik a középpontba, mely egy iskola utáni felzárkóztatási program 10 és 15 év közötti, Zsombolya, és annak környékén élő hátrányos helyzetű gyermekek számára. A kezdeményezés célja, hogy naponta támogatásban részesüljenek az iskolában töltött idő alatt, illetve hozzájáruljon a korai házasság, fiatalkori bűnözés és gyermekmunka elleni prevenciós munkához.

- Elhivatott vagyok azzal kapcsolatban, hogy a szükséges pénzügyi támogatásokat a napi kiadásokhoz összegyűjtsük - nyilatkozta Richard Pelly, az Európai Befektetési Alap vezérigazgatója.

- Megtiszteltetésnek érzem, hogy olyan üzletemberek csoportjával kerékpározhatok, akik elkötelezettek, azért, hogy a nehéz sorsú gyermekeknek adományt gyűjtsenek, mely lehetőséget ad arra, hogy tehetségüket kibontakoztathassák egy ilyen izgalmas projekt keretein belül - mondta el James Campbell, a Blythswood Care jótékonysági szervezet vezérigazgatója.

További információ: http://www.suitsonbikes.com/
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek