kapubanner for mobile

Hazacsábítják a külföldön dolgozó románokat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A külföldön, elsősorban Olaszországban dolgozó román munkavállalók hazacsábítására hirdetett meg európai szociális alapokból finanszírozott programot a román országos munkaügyi hivatal (ANOFM) - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

A másfél éves futamidejű, Medi elnevezésű programmal a román kezdeményezők olasz munkaügyis kollégáik segítségével arra vállalkoztak, hogy személyre szabott ajánlatokkal segítenek azoknak állást találni, akik vissza szeretnének térni Romániába.

Nemzetközileg elismert munkaerő piaci szakértők, szociális védelemmel és munkával foglalkozó kutatók, továbbá szakszervezetek képviselői vesznek részt a szakmai előkészítő csapatban.

A novemberben kezdődő program mindenekelőtt a két ország közötti munkapiaci kereslet és kínálat minél szélesebb népszerűsítésére összpontosít. Első körben az elszármazott alkalmazottak igényeit és felkészültségét mérik fel, majd ehhez igazítanák a Romániában nyújtandó állásajánlatokat.

A szakértői munka célja az olyan pénzügyi, jogi, szociális feltételek kidolgozása is, amelyek vonzóbbá tennék a hazaköltözést. Ennek érdekében a projekt gazdája széles körű partnerséget szeretne kiépíteni különböző kormányzati hivatalokkal: a munkaügyi, oktatási, illetve pénzügyminisztériummal, továbbá a szociális téren tevékenykedő nem kormányzati szervezetekkel is - írja az Új Magyar Szó.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek