Hiányszakmákat tanulnak a foglyok
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben 54 fogvatartott tanulja ki a kőműves szakmát, 60-an pedig a parkgondozói ismereteket sajátítják el - mondta Pantali Zoltán dandártábornok, az intézet parancsnoka.
Ezért indítják el a két kurzust, amelyekre önként jelentkeztek a résztvevők - tette hozzá.
Simon Gábor, a szociális és munkaügyi tárca államtitkára köszöntőjében rámutatott: míg az Európai Unió régebbi tagországaiban minden második ember részt vesz felnőttképzésben, addig Magyarországon az aktív felnőtt lakosság 40 százalékának hiányzik a szakmai ismerete, a munkaerőpiacon eladható szaktudása.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ezért is indította el a Lépj egyet előre programot, amelynek első szakaszában, 2006-2007-ben 15 ezer 661 embert vérteztek fel szakmai tudással. Az első szakaszban csaknem 5 milliárd forintot költöttek a programra részben uniós, részben hazai forrásból. A program második szakaszában, 2008-2009-ben 10,5 milliárd forintot fordítanak erre a területre, az összegből összesen 22 ezer ember képzését finanszírozzák több hiányszakmában - közölte. A Lépj egyet előre program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, továbbá ahhoz, hogy a beruházók, fejlesztők felkészült munkaerőt találjanak - érvelt az államtitkár.
Nyári László ügyvezető igazgató a megnyitón elmondta: Magyarország tizenkét börtönével van az intézetnek szakmai kapcsolata. A hiányszakmákban szerzett ismeretekkel a fogvatartottaknak jó esélyük van arra, hogy büntetésük letöltése után el tudjanak helyezkedni.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Filmekbe illő börtönhekkelés: a rab átírta a munkanapokat, és kedvezményeket osztott 7 hónapja
- Kőműves 8 hónapja
- Takács Péter: Nem 40, hanem 20 ezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből 10 hónapja
- Hazánkba is megérkezett a falazórobot, ami kőművescsapatok munkáját láthatja el 13 hónapja
- Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből 1 éve
- Hogyan tehető vonzóvá a vegyipar a Z generáció számára? 1 éve
- Papíron a kőműves volt az áfacsaló építőipari cég vezetője, 77 millió forintot csaltak el 1 éve
- Megmarad-e egyáltalán ez a szakma? 1 éve
- Íme a legkeresettebb szakmák és a hozzájuk tartozó fizetések 2 éve
- "Pattanásig feszült a helyzet, jelzést kell adnunk" - bajban a börtönőrök 2 éve
- Rétvári Bence: százszázalékos a foglalkoztatottság a börtönökben 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?