kapubanner for mobile

Hibázott, ezért lemond prémiumáról a Bear Stearns vezére

Feladja egész éves bonuszát a Bear Stearns vezérigazgatója, hogy ezzel is elismerje, másképp - értsd nyereségesen - is vezethette volna a céget az utolsó negyedévben, írja a Napi Online.

A cég 84 éves fennállása alatt ez volt az első eset, hogy veszteséggel zárta adott évének utolsó negyedévét. A vezérigazgató elsőként ismerte el, hogy hibázott a másodlagos jelzálogpiaci hátterű kötvények kereskedelmének megítélésével kapcsolatban, ezért lemond egész éves prémiumáról, ami még mindig járna neki, hiszen a cég a veszteségek ellenére is elérte a kompenzációs küszöböt.

A veszteségeket egyébként az ingatlanhitel-piac összeomlása következtében kellett elszenvednie a cégnek: a Bear Stearns-nek két kockázati alapja is becsődölt az idén, mintegy 1,6 milliárd dollárnyi veszteséget okozva a befektetőknek. Az elemzők a negyedik negyedévre vonatkozóan további 1,2 milliárd dollárról szóló veszteségek elismerését vetítik elő - adja hírül a Napi Online.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek