Hogyan érintheti a gazdaságot a december 24-ei munkaszüneti nap?
Az Országgyűlés munkaszüneti nappá nyilvánította december 24-ét, a döntés azonban a munkáltatók szerint akár 90 milliárd forintos gazdasági veszteséget is okozhat. A kereskedők nem számítanak forgalomcsökkenésre, de december 23-án jelentős vásárlói tömegekre készülnek.
Forrás: Unsplash
December 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról kedden, 193 igen szavazattal döntött az Országgyűlés. A határozatot kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt támogatták. A változás miatt december 12-én, szombaton sem kell majd dolgozniuk a munkavállalók többségének, mivel az eredetileg december 24-re tervezett munkanapot már nem szükséges ledolgozni. Mint az Economx írja, Molnár Zoltán, a Tisza országgyűlési képviselője az RTL-nek arról beszélt, hogy december 24-e sok cégnél eddig is munkaszünettel telt, de a kormány évente rendeletben tette ledolgozandó szabadnappá. Hozzátette, hogy egy új munkaszüneti nap gazdasági hatása nagyságrendileg a GDP 0,1 százaléka lehet.
A munkáltatói érdekképviseletek szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük, és az intézkedés akár 90 milliárd forintos veszteséget is okozhat a gazdaságnak. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint a munkaszüneti nap közvetlen költségvetési hatása 20–30 milliárd forint lehet. A kereskedelmi alkalmazottak képviselője, Karsai Zoltán úgy becsülte, hogy a döntés mintegy 200 ezer családot érinthet. Az intézkedés ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a bolti dolgozók is otthon töltsék a teljes szentestét, akik korábban december 24-én délig vagy akár délutánig dolgoztak. Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözölte a döntést, és nem számít arra, hogy a boltzár csökkentené a karácsonyi vásárlások összértékét, mivel a beszerzések más napokra tolódhatnak át.
A szervezet szerint a november eleji bejelentés elegendő időt hagy a kereskedőknek az átállásra és a vásárlók tájékoztatására. A legnagyobb forgalomra december 23-án lehet számítani, amikor a szokásosnál hosszabb sorok alakulhatnak ki az üzletekben. A kereskedők hosszabb nyitvatartással próbálhatják kezelni a megnövekedett forgalmat, a vásárlóknak pedig érdemes korábbra időzíteniük a bevásárlást, különösen a friss élelmiszerek beszerzését. December 24-én, 25-én és 26-án egymást követő három napon lesznek zárva az üzletek.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon