kapubanner for mobile

Hollóházi porcelán ismét Kassán

Helyi vállalkozók több évtizedes kihagyással márkaboltot nyitottak a felvidéki városban. A város valaha az egyik legfontosabb piaca volt a porcelángyárnak.

Pálfi József, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: száz évvel ezelőtt a Hollóházától alig 25 kilométerre található Kassa egyik legfontosabb piaca volt a gyár termékeinek. Most, több mint hetvenéves szünet után újra megpróbálnak teret nyerni Kassán.

A márkabolt megnyitása szép példája a magyar-szlovák gazdasági, kereskedelmi együttműködésnek, hiszen a már komoly vállalkozói múlttal rendelkező Stefán Tóth és felesége, Daniela Tóthová keresték meg az üzem vezetését a márkabolt létrehozásának ötletével.

Daniela Tóthová ezzel kapcsolatban azt mondta: többszöri hollóházi látogatás után döntöttek úgy a férjével közösen, hogy belefognak a neves magyar márka forgalmazásába. Hozzátette, reméli, hogy a kassaiakat is ugyanúgy megérinti majd a hollóházi porcelánok szépsége, mint ahogyan az velük történt.

A cég az idén a tavalyi 60 millióról 100 millió forint fölé szeretné emelni exportját.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk