kapubanner for mobile

Hosszabb lesz a képzettebb rétegek munkaideje?

Minden jel arra mutat, hogy - az Európai Unió legtöbb országával ellentétben - nálunk 2011-ben csökken az államháztartás hiánya. Az elemzők ennek ellenére aggódnak, mivel a középtávú növekedési és fiskális pálya tele van kétségekkel. Miért is?

images

A Világgazdaság cikke szerint az egyik alapvető kétség a béreket terhelő adóváltozások tényleges foglalkoztatásnövelő hatását érinti. Miután az adóék inkább a magasabb keresetű társadalmi csoportok körében csökken, reálisan feltételezhető, hogy a foglalkoztatottak köre csak kismértékben nő, ugyanakkor a képzettebb, jobb teljesítményre képes rétegek munkaidejének hossza emelkedik.

A Magyarországra már eddig is jellemző "kevesen dolgoznak, ők viszont sokat" képlet tehát nem változik. Az inaktívak munkaerő-piaci bevonásának realitása azért is kétséges, mivel mind a nyugdíjkorhatár növelése, mind pedig a kisgyerekes szülők részmunkaidős foglalkoztatási feltételeinek lényeges javítása érzékelhető politikai, értékrendi korlátokat feszeget. Nehéz tehát elképzelni, hogy az alappálya szerint várhatónál nagyobb foglalkoztatásnövekedés lenne.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek