Idén is lesz Mesterségek Ünnepe a budai Várban
A gyapjú lesz a főszereplője a 27. Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 17. és 20. között rendeznek meg a budai Várban mintegy 800 kiállító mester részvételével.
A fesztivál vendégeiként Kirgizisztán népművészei adnak keresztmetszetet népi kultúrájukból, tárgyaikból. A gyerekek a hagyományok szerint játékos formában ismerkedhetnek meg a népművész szakmák tudományával, az Újvilág-kertben található játszóházban népi játékokat próbálhatnak ki.
Esténként a Magyar Nemzeti Galéria előtt és az Oroszlános Udvarban koncertek és táncházi programok várják a közönséget, a Kézműves Étkek Udvarában sajt, kenyér, kolbász, bor, pálinka, mézeskalács egyaránt akad majd - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is fotóponton várják a viseletben érkező, belépőjeggyel érkező látogatókat. A Mesterségek Ünnepe hivatalos Facebook-oldalán pedig augusztus elsején fotópályázat indul, ahová korábbi és idei látogatói fényképeket lehet majd feltölteni "Vásárfia az otthonomban" címmel. Az idei fesztivál újdonsága, hogy négynapos belépőjegyet is lehet vásárolni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?