kapubanner for mobile

Időzített bomba az új diákhitel?

A kétszázalékos fix kamatozású diákhitel, amit az önköltséges és a részösztöndíjas hallgatók vehetnek igénybe szeptembertől a Diákhitel 2. keretében, 2012-ben 100 millió forint, azt követően ha évente legalább 60 ezren felveszik, legfeljebb évi 7-8 milliárd - a tizedik év végére 60 milliárd - forint terhet jelent az állami költségvetésnek - mondta Lovas Attila, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón, cáfolva a sajtóban megjelent adatokat.

Lovas Attila szerint a sajtóban megjelent számításokban a költségvetésre terhelték a teljes tőke- és kamattartozást, holott csak a kamat 2 százalék feletti része terheli a büdzsét a fix kamatozású konstrukciónál. Az MTI-nek kiemelte: ha ennél kevesebben veszik igénybe a hitelt, vagy csökken a kamatszint, mérséklődik a kamattámogatással kapcsolatos kiadás is. Az FN24 kedden, a fejlesztési miniszter háttérszámításaira hivatkozva azt írta, hogy a Diákhitel 2. keretében, az állam által átvállalt kamatok miatt 2020-ra lenullázódhat a Széll Kálmán Terv felsőoktatástól várt megtakarításának hatása.

A háttérszámítás szerint 2012-ben 15 milliárd, 2013-ban 62 milliárd, 2014-ben 141 milliárd forinttal növelné a költségvetés kiadásait a rendszer bevezetése, és kifutása után is jelentős terhet jelentene a büdzsének, 2020-ra már 798, 2021-re 899 milliárd forinttal rontaná az egyenleget a Diákhitel 2. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: a 2001 óta a piacon lévő Diákhitel 1. egyáltalán nem terheli a költségvetést, a hitel nyújtásához szükséges forrásokat a pénz- és tőkepiacról szerzi be a társaság a tulajdonos Magyar Fejlesztési Banktól (MFB), az Európai Beruházási Banktól (EBB), emellett időközönként kötvényeket bocsát ki, és készenléti hitelkeretet is igénybe vesz bankoktól. A Diákhitel 2. ugyanezekre a forrásokra támaszkodik, az EBB-vel már megkezdődtek a tárgyalások az új konstrukció finanszírozásáról, a jövő év elejére várható eredmény - mondta Lovas Attila.

A Diákhitel 1. és a Diákhitel 2. konstrukció 90 százalékban azonos - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. A hallgatók terhelése a hitel törlesztésekor mindkét esetben jövedelemarányos. Szeptembertől havonta a jövedelem 4-12 százalékának megfelelő összeget kell törleszteni. Egy költségtérítéses hallgató most átlagosan évi 350 ezer forintot törleszt, szeptembertől 540 ezer forint lesz az átlagos éves törlesztési kötelezettség.

Eltérés a 2 százalékos fix kamatozású hitel esetében van, amelyet csak az önköltséges és részösztöndíjas hallgatók vehetnek fel. Ez kötött felhasználású, nem a hallgató bankszámlájára érkezik, hanem a felsőoktatási intézményhez - mutatott rá.

Az átlagos eladósodás a jelenlegi adatok alapján 2,5-3 millió forint, az átlagos visszafizetési idő 10-15 év. Az adósok 30 százaléka már visszafizette a diákhitelt. A visszafizetési hajlandóság nagyon jó, a nem fizetési arány 2,7-2,8 százalék - ismertette Lovas Attila.

MTI/edupress.hu


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek