kapubanner for mobile

Ígéret: százezer új munkahely romáknak

Az Európa Tanács jóváhagyta az unió első, romák felzárkózását elősegítő stratégiáját. Balog Zoltán, a felzárkózásért felelős államtitkár a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a tervek szerint Magyarország a következő négy évben többek között százezer új munkahelyet, tízezer új érettségit, ötezer új egyetemi helyet és húszezer embernek szakmát biztosítana.

images

Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár úgy véli, minden EU-s tagországban sikert aratott a romák befogadását célzó keretstratégia, amit az is alátámaszt, hogy az Európai Unió összes szociális és munkaügyi, igazságügy-, oktatásügyi- és belügyminisztere elkötelezte magát a közös stratégia mellett.

A keretstratégia a felzárkózás négy területét, a foglalkoztatást, az oktatást, az egészségügyet és a lakhatást érinti - nyilatkozta az államtitkár a Magyar Rádió műsorában.

Forgács István romaügyi szakember előrelépésnek tartja az elkészült uniós keretstratégiát, azonban nem ért egyet azzal a többek által hangoztatott állítással, hogy a cigánykérdés különböző lenne Kelet- és Nyugat-Európában. Véleménye szerint az egyes tagországoknak nemzeti romastratégiájukban arra kellene helyeznie a hangsúlyt, hogy a következő években érkező roma munkaerőt a munkaerőpiacuk szerves részévé tegyék.

Magyar Rádió
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek