kapubanner for mobile

ILO: nyugdíj nélkül maradnak az idősek

A világban élő 65 évesnél idősebb emberek 48 százaléka semmiféle anyagi juttatásban nem részesül, nem mehet nyugdíjba, hanem továbbra is dolgoznia kell, gyakran nyomorúságos körülmények között alacsony jövedelemért - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentéséből.

A világban élő időskorúak csaknem fele nem kap semmilyen járadékot, a nyugdíjasok jó része pedig olyan kis összegben részesül, hogy az nem elegendő a biztonságos megélhetéshez. Ez derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2014. évi, Az időskorúak szociális védelme: fő politikai trendek és statisztikák című jelentéséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra.

A vizsgált 178 országban a 65 évesnél idősebb emberek 48 százaléka semmiféle anyagi juttatásban nem részesül, nem mehet nyugdíjba, hanem továbbra is dolgoznia kell, gyakran nyomorúságos körülmények között alacsony jövedelemért. Negyvenöt olyan ország van, ahol az időskorúak több mint 90 százaléka kap nyugdíjat. Több mint 20 fejlődő ország jutott el odáig, hogy bevezette az általános vagy csaknem általános nyugdíjrendszert.

- Számos fejlődő országban jelentősen kiterjesztették a nyugdíjrendszereket, ami nagyon pozitív tendencia - állapította meg Isabel Ortiz, az ILO szociális védelmi főosztályának igazgatója. Hozzátette: a megfelelő mértékű jövedelem garantálása legalább olyan fontos, mint a biztosítottak körének bővítése.

- Az idős férfiaknak és nőknek joguk van nyugdíjba vonulni, méltósággal, anélkül, hogy szegénységbe süllyednének. Ez a probléma az egész világot érinti - mutatott rá az igazgató.

Az ILO jelentése szerint Európában a költségvetési megszorítások jegyében csökkentették a szociális juttatásokat, ami hozzájárult a szegénység és a társadalmi kirekesztettség növekedéséhez. Az Európai Unión belül 124 millió embert, a lakosság 24 százalékát sújtja ez a helyzet.

"Az európai szociális modell eredményeit... aláásták a rövidtávú kiigazítást célzó reformok" - figyelmeztetett az ENSZ szakosított szervezete.

Pozitív példaként említette viszont Kínát, ahol a nyugdíjban részesülő idősek aránya a 2000-ben mért 25 százalékról 2012-re több mint 70 százalékra emelkedett.

A nyugat-európai országokban az államháztartási kiadások jelentős, a bruttó hazai termék 11 százalékára rúgó forrást költenek nyugdíjkifizetésekre, az alacsony jövedelmű országokban ez az arány 0 és 2 százalék között mozog. A 178 országban átlagosan a GDP 3,3 százalékát fordítják az időkorúak ellátására.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk