Íme, a legnépszerűbb szakok
Mesterképzési szinten a legtöbb hallgató a vezetés és szervezés, a gépészmérnöki, valamint a tanári mesterszakokra került be - derült ki a felvi.hu elemzéséből.
A felvettek legtöbbje (63 százalék) nappali munkarenden kezdheti majd meg tanulmányait. Osztatlan képzési szinten csak levelező munkarendű képzések indulnak, de a levelező képzés dominál a most induló felsőoktatási szakképzések körében is.
A felvett hallgatók 83,5 százaléka állami ösztöndíjas képzésre került be. Alapképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint osztatlan képzésben azonban csak önköltséges képzések indulnak, mesterképzésben ellenben a felvett hallgatók 96 százaléka ösztöndíjasként kezdheti meg tanulmányait.
Mely szakok a legnépszerűbbek?
Mesterképzési szinten a legtöbb hallgató a vezetés és szervezés, a gépészmérnöki, valamint a tanári mesterszakokra került be.
Alapképzésben a gazdaságtudományi szakok voltak a legjelentősebbek, a legtöbb hallgató ezek közül is a gazdálkodási és menedzsment szakra került be.
Az osztatlan képzésre bekerültek valamennyien jogász szakon kezdhetnek majd, míg felsőoktatási szakképzésben a kommunikáció és médiatudomány (kommunikáció) szak végzett a felvettek száma szerinti lista élén.
Felvi.hu/Edupress.hu
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 1 hónapja
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 1 hónapja
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 2 hónapja
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 2 hónapja
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 3 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 3 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?