kapubanner for mobile

Ismét szóba került az iparűzési adó csökkentése

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az iparűzési adó felére csökkentése jövőre is segítené a vállalkozásokat.

"Jövőre még beleférne az iparűzési adó megfelezése, érdemes rajta elgondolkodni, de a döntéssel meg kell várni, hogy mit hoz a járvány negyedik hulláma" - mondta a Népszavának Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint ezt az idei év pozitív tapasztalatai is alátámasztanák.

"Az iparűzési adó felére csökkentése jövőre is segítené a vállalkozásokat, hiszen többet költhetnének fejlesztésre, ráadásul az önkormányzatok sem utasították el egyhangúan. Ha újra terítékre kerül a kérdés, akkor iparkamarai elnökként nem is tehetnék másként, minthogy támogatom az erre vonatkozó javaslatot" - jelentette ki. Mint mondta, a jelenlegi iparűzési adórendszer nem igazságos,  nem segíti a gazdaság fejlődését és az önkormányzatok számára sem kedvező.

"Nehezen lesz alátámasztható az iparűzési adó megfelezésének jövő évi fenntartása, különösen annak fényében, hogy az állam az idén nominálisan több adót szedett be, mint például a válság előtt, miközben az önkormányzatok ebből származó bevételeit erőteljesen csökkentette" - reagált az MKIK elnökének javaslatára Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki szerint hazánkban az iparűzési adó átalakítása nem szakmai, hanem kényszerítő és fegyelmező eszköz.

A Pénzügyminisztérium konkrét választ nem adott a Népszavának annak kapcsán, hogy tervezik-e az iparűzési adó megfelezését.

 

Népszava

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk