ITM: egy hónap alatt közel 10 ezerrel csökkent az álláskeresők száma
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint egy év alatt 16 százalékkal csökkent az állás nélkül lévők száma.
Áprilisban közel 10 ezerrel csökkent az álláskeresők száma, 2022 teljes első negyedévét követően áprilisban is jóval kedvezőbben alakult a regisztrált álláskeresők száma, mint 2010 óta az azonos hónapokban bármikor - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a jelenlegi, kevesebb mint 242 ezer főnél tavaly áprilisban negyvenhatezerrel, 2020 negyedik hónapjában pedig közel kilencvenezerrel voltak többen az álláskeresők. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint az előző hónaphoz viszonyítva közel 10 ezer fővel, egy év alatt 16 százalékkal csökkent az állás nélkül lévők száma. Az év negyedik hónapjában még sosem tartottak nyilván az idén áprilisinál kevesebb álláskeresőt.
Az időjárás enyhülésével megkezdődött az élénkülés a mezőgazdaságban, turizmusban és építőiparban, ami további bővülést hozhat a foglalkoztatásban - írták. A rendszerváltás óta nem tapasztalt csúcsot jelent, hogy hosszú hónapok óta hozzávetőleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon. A munkanélküliek aránya az uniós átlag felét teszi ki, és a legalacsonyabbak közé tartozik Európában - hangsúlyozza az ITM. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint kiemelte: "a hazai foglalkoztatási ráta a 2010-es 56 százalékról óriási ugrással 74 százalékra nőtt, tavaly nyár óta ezen a korábban példátlanul magas szinten alakul. 2021 végén az uniós tagállamok közül negyedéves alapon Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás. Az álláskeresők elhelyezkedését ösztöntő Vállalkozások munkaerő támogatása programban már több mint 40 ezer fő felvételéhez ítéltek meg mintegy 24 milliárd forintot. A magyar emberekkel közösen kivívott eredményekre építve változatlan célunk a teljes foglalkoztatás elérése."
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?