kapubanner for mobile

Járműipar: 13 ezer munkahely szűnt meg

Bár a munkahelymegtartó támogatások mérsékelték az elbocsátásokat a járműiparban, a szektorban így is eltűnt az állások 15-20 százaléka tavaly, tudatja a Napi Gazdaság.

Súlyosabb visszaesésről számoltak be az ágazat szereplői, mint amit a KSH nyilvánosságra hozott. A hivatal adatai szerint tavaly mintegy 20 százalékkal 3000 milliárd forintra csökkenhetett a magyarországi járműipar kibocsátása. A Magyar Gépjárműipari Szövetség információi szerint azonban 30 százalék körüli lehetett a kibocsátás zuhanása, amivel párhuzamosan a 2008-as 65 ezer munkahely 15-20 százaléka veszhetett el, áll a Napi Gazdaságban.

Lepsényi István, a szövetség elnökségi tagja úgy véli, ha nem lettek volna állami munkahely-megtartó támogatások, minden bizonnyal még több elbocsátás történt volna az ágazatban.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk