kapubanner for mobile

Jelentősen csökken 3000 közszolga fizetése

Egy sajátos jogértelmezés vezetett oda, hogy jelentősen csökken a munkaügyi szervezet 3000 kormánytisztviselőjének jövedelme. Lesznek olyan emberek, akik márciusban húszezer forintot sem visznek haza - írja a Népszabadság.

Van, aki márciusban csak 16-17 ezer forintot fog hazavinni - mondta el Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Ennek oka, hogy januártól megvonták a jogszabályban garantált illetménykiegészítést, ami korábban a középfokú végzettségűeknél tíz, a diplomásoknál harminc százalék lehetett. A vezetők az idén a bérek teljesítmény alapján történő eltérítésének lehetőségével sem éltek - ezzel a kedvezménnyel eddig az évek óta elmaradt fizetésemelést próbálták kompenzálni, ugyanakkor túlóradíjként is szolgált -, ami további tíz-húsz százalékos jövedelemcsökkenést okozott.

A januárra járó fizetéseket azonban a legtöbb helyen még a tavalyi szabályok szerint számfejtették. Emiatt a márciusi boríték a munkaügyi szervezet munkatársainak jelentős részénél jóval laposabb lesz a vártnál: az alacsonyabb illetményből levonják még a januári túlfizetést is.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium napokban kiadott közleménye szerint a bércsökkentés teljesen törvényes. A bérezési rendszer felülvizsgálatánál kiderült ugyanis - tudatta a tárca -, hogy "a kormányhivatalok egyes jogelőd szervezeteinél az illetménykiegészítések egy részét jogellenesen állapították meg, például egyes dolgozók a törvényi 10 százalékos helyett 35 százalékos illetménykiegészítést kaptak". Nem vitatják, hogy ez valóban háromezer embert érint, tizenötezren viszont állítólag jobban jártak.

Fehér József mindazonáltal úgy véli, megoldást csak a készülő közszolgálati életpályatörvény hoz majd. Ha azt elfogadják, talán sikerül a kaotikus javadalmazási rendszert rendbe tenni.

A fizetések teljesítményarányos eltérítésének ügyében viszont hamarabb eredményt várnak: március 7-én a parlament szavaz arról a törvénymódosításról, amely szerint a kormányhivatalokban április végéig dönthetnek erről a többletjuttatásról. A főtitkár reményei szerint az "eltérített" fizetést januárig visszamenőleg mindenki megkapja majd, és akkor legalább utólag számíthatnak némi kompenzációra a munkaügyi szervezetek kormánytisztviselői.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek