Jogellenes a VDSZSZ sztrájkkövetelése?
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság április 17-én meghozott kiegészítő végzésében megállapította, hogy nem tekinthető jogszerűnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) további 1,1 százalékos bérfejlesztésre szóló sztrájkkövetelése - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.
Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a döntést megfellebbezik, hiszen nincs bérmegállapodásuk a MÁV-val.
A MÁV Zrt. közleményében emlékeztet arra, hogy a VDSZSZ ezt a követelését a pénzügyminiszter közelmúltban megemelt inflációs várakozása miatt várható reálkereset-csökkenés okán nyújtotta be a vasúttársaságnak.
A MÁV szerint a mostani - nem jogerős - bírósági döntés értelmében a VDSZSZ további 1,1 százalékos bérfejlesztési követelése ugyanúgy nem jogszerű, mint korábban a MÁV-START Zrt.-nél a 10 százalékos extra béremelési igény.
A februárban indított VDSZSZ gördülősztrájk törvényességéről a felek között vita volt. A bíróság első fokon elutasította a MÁV-társaságok beadványát a sztrájk jogellenességének megállapítására, bár azt kimondta, hogy jogszerűtlen a szakszervezet 10 százalékos többlet-bérfejlesztésre vonatkozó követelése, mint a sztrájk oka. Egyben kimondta, hogy a privatizációs bevételből való részesedésért sztrájkolni jogszerű. A MÁV szerette volna, ha a bíróság állást foglal a még elégséges szolgáltatás tartalmáról, azonban a bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben nincs illetékessége.
A bíróság döntését mind a két fél megfellebbezte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?