Megjelent: 13 éve

Jogsértő (orvos)hiánypótlás állami jóváhagyással

Törvénytelenségben az egészségügyi álláshalmozók. Nemcsak az orvosok, hanem számos egészségügyi vezető is több állásban dolgozik. Egyszerre. Még azok is beállnak mentőzni és/vagy műteni, akik menedzseri munkát végeznek egy szervezet élén. Ez törvénysértő, de szerintük nélkülük - az orvoshiány miatt - összeomlana a rendszer.

Állás állás hátán

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezetői között is gyakori az álláshalmozás, de még közöttük is feltűnő Temesvári Péter, az OMSZ kezelésébe tartozó Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Neki - Facebook-oldala tanúsága szerint - egyszerre négy állása van. Amellett, hogy a légi mentők legfőbb főnöke, dolgozik az Országos Mentőszolgálat mentőorvosaként, ráadásul az Állami Egészségügyi Központ alkalmazottja. Az fn.hu kérdésére ezt a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya írásban is megerősítette. Bár Facebook-adatlapja szerint még egy külföldi állása is van a brit légi mentőknél (Essex and Herts Air Ambulance, London HEMS), ez utóbbit személyes megkeresésünkkor tagadta, mondván, rendszeresen kiutazik ugyan Londonba, de már csak tanulás és kapcsolattartás céljából. A jogi tiltás dacára Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója (az OMSZ alá tartoznak a légi mentők) ugyanakkor megkeresésünkre az angliai munkavállalásában sem látott semmi kivetnivalót, mondván, sokan járnak ki, Temesvári ennyi munkával "sem rendkívüli eset", olyan pedig nem fordulhat elő az OMSZ-nál, hogy valaki álláshalmozás miatt ne tudja rendesen elvégezni a munkáját.

Ez a kijelentés azért is fontos, mert a cég honlapján ez olvasható: '"A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. vezetősége, a pilóták és a műszaki állomány valamennyi tagja főállású alkalmazott." Tehát nagy kérdés, hogy egy ilyen cég ügyvezető igazgatójának - a valóban pihenéssel töltött napokon túl - futja-e a szabadságából minderre. Temesvárinak ugyanis a légi mentés vezetőjeként hiába kötetlen a munkaideje, napi 8 órát le kell dolgoznia (ez szerinte gyakorta több is), ebben benne van a havi 48 óra, amit helikopteren is el kell töltenie. E mellé jön még a havi 24 órás mentőzés, és a szintén havi 48 óra a Honvédkórház sürgősségi osztályán. Ez átlagosan legalább napi 12 óra munka (heti 60 óra, angliai kiutazások nélkül), ami még akkor is soknak tűnik, ha az ügyeleteket éjjel, hétvégén vállalja.

Nem a pénz miatt?

Temesvári ráadásul nem akármilyen céget irányít, hanem olyat, amely "az egyik legkritikusabb szakban végez orvosi tevékenységet, betegellátást úgy, hogy munkáját speciális eszközökkel és körülményekhez alkalmazkodva - légi járműveken - végzi. Így még inkább kérdés, miért vállal a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. topvezetője egyszerű mentőzést az OMSZ-nél és havi 48 órányi munkát a Honvédkórházban. Azt állítja, nem a pénzért. "Az OMSZ-nál végzett munkámnak szimbolikus jelentősége van, mutatja a két szervezet összetartozását, és így belülről látom a változásokat" - magyarázza Temesvári, aki havi 24 órás másodállásával kevesebb, mint havi nettó 25 ezer forinttal egészíti ki bruttó 750 ezer forintos légi mentős fizetését.

A vezető szerint a kapcsolatok ápolása miatt is fontos ez a munka, hiszen ha jó a kapcsolat a két szervezet között, hamarabb kérik a légi mentők segítségét a "földi mentők". A Honvédkórházban a sürgősségi osztályon végzett munkáját pedig azért tartja fontosnak Temesvári Péter, mert ez a másik oldal, a sürgősségi betegellátás kórházi szakasza, ahol sokszor fogadják a helikopterrel érkező sérülteket. "Egyrészt szakmai szempontból fontos, ha a másik oldal munkájában is részt veszek, másrészt tényleg olyan akut probléma az orvoshiány, hogy szükség van a munkámra" - mondja Temesvári, ez utóbbi érvét pedig Mártai István, az OMSZ főigazgatója is igazolja, sőt a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya is (hozzájuk tartozik az Állami Egészségügyi Központ, vagyis a Honvédkórház) ezzel érvel, amikor a jogsértő átdolgozásról érdeklődünk.

Törvénytelenségre késztetve?

Nemes szempontok, szakmailag érthető érvek, ugyanakkor a vezetők álláshalmozásáról elég világosan fogalmaz a Munka Törvénykönyve: "A vezető további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Munkaszerződés eltérő kikötése hiányában nem vonatkozik e tilalom arra a jogviszonyra, amelyet tudományos, oktatói, illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek" - áll a X. fejezetének 191. paragrafusában. Az OMSZ-főigazgató azonban más szempontot is hozzátesz. Szerinte az orvosoknak --– a vezetőknek is --– meg kell szerezniük a szükségeskreditmennyiségüket szakvizsgájuk ötévenkénti megerősítéséhez. "Egy vezető szakképzéseinek akkreditációját nem veszítheti el" -– magyarázza Mártai István. Ez az érv azonban csak félig-meddig állja meg a helyét, hiszen a főigazgató is biztosan tudja, hogy a vezetők kérhetik kreditszerzési kötelezettségük felfüggesztését az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalnál. Egy olyan szervezet vezetője pedig, mint a mintegy évi 2 milliárd forinttal gazdálkodó Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-é, sokkal inkább menedzser, mint orvos, ennélfogva nem biztos, hogy orvosi tudásának megőrzése az elsődleges feladata.

Az álláshalmozás az egészségügyben egyébként régóta folyik. Úgy tűnik, a rendszer annyira ingatag, hogy még az orvos-menedzsereknek is be kell állniuk műteni az ellátás biztosításának érdekében - legalábbis az idézett orvos vezetők álláspontja szerint -, még akkor is, ha a törvény ezt nem engedi meg. Költői kérdés, nem veszélyezteti-e jobban az ellátás biztonságát, ha egy vezető esetleg nem tud kellőképpen elsődleges munkájára koncentrálni. Budai Gyula elszámoltatási biztos egyébként éppen most kezdett fókuszálni az egészségügyben az elmúlt években történt vélt vagy valós visszaélésekre, Kárpáti Zsuzsa és Havas Szófia került a célkeresztjébe.

Gondok és megoldások

A Magyar Nemzet augusztus 12-i cikke rávilágít, hogy már két éve nincs tartalékhelikoptere a Légimentő Nonprofit Kft.-nek (a tartalékgép 2009-ben javíthatatlanul megsérült), így ha valamelyik bázis járműve javítás alatt áll, addig az adott térségben nincs légi mentés. Két év alatt még a közbeszerzést sem írták ki az új helikopterre, igaz, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma csak tavaly év végén biztosított hozzá 150 milliós pluszforrást az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ). Ám azóta sem történt semmi. Mint ahogy késik a bázisok korszerűsítése is, pedig lehetne rá uniós támogatást lehívni, csakhogy az OMSZ még nem fejezte be az ehhez szükséges előkészítő munkát. Egy, az fn.hu-nak nyilatkozó, névtelenséget kérő munkatárs szerint az utóbbi időben "lelassult az élet" az OMSZ kezelésében álló légi mentőknél, a szervezet lassú erózióját tapasztalják.

Temesvári Péter szerint is mihamarabb szükség lenne a tartalék helikopterre, a közbeszerzés késedelmének azonban profán oka van: a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától a vártnál sokkal később, csak 2011 júniusában érkezett meg a pénz a helikopterre. "Persze így is köszönettel tartozunk a minisztériumnak, hogy az elvonások mellett is talált forrást a tartalékgép-beruházásra" - teszi hozzá az ügyvezető igazgató. A TIOP pályázatokat, melyek segítségével felújítanának 3 vidéki bázist, pedig tudomása szerint még nem írták ki, így eddig a pályázatokat sem tudták elkészíteni.

"A kormányzati takarékosság valóban nem a látványos beruházások ideje, de ilyen a megbízatásom előtt sem történt mintegy másfél évig. Megőriztük a szervezet működőképességét a jelentős örökölt forráshiány ellenére" - válaszolt Temesvári Péter "a légi mentőknél lelassult az élet" vádjára.

Az igazgató azonban rosszul emlékszik: 2009-ben nem kis szakmai és politikai vihar után adták át az új szentesi bázist és 2010-ben zárult a budaörsi beruházás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk