kapubanner for mobile

Jogsértő a munkavállalóval szemben hazugságvizsgálót alkalmazni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Semmilyen körülmények között nem használható hazugságvizsgáló a munkavállalókkal szemben - olvasható az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalásában. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal osztályvezetője azt mondta: csak haditechnikai célra engedélyezik a poligráf használatát.

Szabó Máté ombudsman álláspontja szerint nem adható ki a poligráf alkalmazására hatósági engedély, mert az azt a látszatot keltené, hogy jogszerű a használata. Hazugságvizsgálót kizárólag büntetőeljárásban, törvényben meghatározott alkotmányos garanciákkal szabad alkalmazni - mutatott rá. Az országgyűlési biztos közölte: a hazugságvizsgáló eszköz alkalmazása alapvetően sérti az érintett munkavállalók személyiségi jogait, ugyanis az ilyen eszközök használata az eljárás alanyából annak tárgyává fokozza le őket.

Véleménye szerint a hazugságvizsgáló eszközök alkalmazása az emberi méltóság egyik leglényegesebb tartalmi elemétől fosztaná meg a munkavállalót; attól, hogy az egyén a gondolatait, az érzéseit mással szabadon megoszthatja.

Az ombudsman állásfoglalását a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal főigazgatója kérte, mert egyre többször igényelnek engedélyt hazugságvizsgáló berendezések munkaügyi felhasználására.

Tóth Eszter, a hivatal haditechnikai külkereskedelmi osztályának vezetője az MTI megkeresésére elmondta: a hazugságvizsgálók engedélyezésével kapcsolatban a hivatal hadiipari osztálya az illetékes hatóság, így az, aki Magyarországon négy vagy annál több csatornás poligráfot szeretne használni, ehhez az osztályhoz kell fordulnia. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak bűnfelderítő, rendvédelmi, haditechnikai céllal kaphat valaki engedélyt hazugságvizsgáló használatára, polgári - így a többi közt munkaügyi - célra nem.



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek