Kapos Volán: bíróság dönt a szakszervezeti tagdíjakról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEredménytelenül zárult a szakszervezeti tagok tagdíjáról folytatott egyeztető tárgyalás csütörtökön a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet és a munkáltató között, ezért az érdekvédelmi szervezet a bírósághoz fordul - közölte a szakszervezet elnöke az MTI-vel.
Dobi István az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: "a társaság vezérigazgatója az egyeztetés során kinyilatkoztatta, hogy a szakszervezeti tagoktól a tagdíjat már le sem vonja, ezáltal nem is utalja tovább a szakszervezet bank számlájára". A munkáltató jogsértő magatartása, "feltételezésünk szerint továbbra is azt tűzte ki célul, hogy szakszervezetünket ellehetetlenítse" - fűzte hozzá a szakszervezet elnöke. Közölte: a munkaügyi bírósághoz fordulnak, azt kérve, hogy a munkáltató törvénysértő intézkedését határozatában szüntesse meg, és a szakszervezeti tagok által tett nyilatkozat alapján kötelezze a munkáltatót a szakszervezeti tagdíj levonására.
A szakszervezet a cég felügyelőbizottsága munkavállalókat képviselő tagjainál kezdeményezi a felügyelőbizottság összehívását, és a vezérigazgató döntésének vizsgálatát - áll a közleményben, amely szerint a szakszervezet ezzel egyidejűleg a tulajdonos MNV Zrt. figyelmét is felhívja a Kapos Volán Zrt.-nél kialakult "kaotikus állapotokra". Az MTI korábban hírt adott arról, hogy a kaposvári székhelyű Kapos Volán Zrt. vezetése március 31-én levélben tájékoztatta az érdekvédelmi szervezetet, hogy nem utalja át a munkavállalóktól levont tagdíjat a társaságnál működő Kapos Autóbusz-közlekedési Szakszervezetnek.
Gál Zoltán, a Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére csütörtökön elmondta: azért nem vonják le a munkavállalóktól a szakszervezeti tagdíjat, mert két szakszervezet működik a társaságnál - a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet és a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) -, s ezek perben állnak egymással.
Amíg nem tisztázódik, hogy a dolgozók közül ki melyik szakszervezethez tartozik, nem tudják, hova utalják a tagdíjat - közölte a vezérigazgató. Hangsúlyozta: amint pontosan lehet tudni, hogy kitől melyik szakszervezethez utalják a tagdíjat, természetesen azonnal megteszik. Várják a munkaügyi bíróság döntését, és annak megfelelően fognak eljárni. Az MTI csütörtökön telefonon kereste Varga Istvánt, KKSZ elnökét, de nem érte el.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?