kapubanner for mobile

Karriertanácsadás várja a BKF hallgatóit

Térítésmentes karrier-, életviteli és esélyegyenlőségi tanácsadással várják a hallgatókat az új tanévben is a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (BKF) - közölte az intézmény az MTI-vel.

images

A hallgatók által a legkeresettebb szolgáltatás a karriertanácsadás, amelynek keretében a hallgató és a tanácsadó közösen határozza meg a hallgató számára legmegfelelőbb munkahelytípust, majd ehhez kapcsolódóan a karriertanácsadó segít elkészíteni a megfelelő önéletrajzot, motivációs levelet, sőt a KarrierCentrum adatbázisából még az aktuális álláslehetőségeknek is utána tudnak járni - olvasható az intézmény közleményében.

Mint írták, sok hallgató számára jelentett egyedülálló lehetőséget az is, hogy szintén a pályázat keretében próba jellegű "assessment center" típusú felvételi eljáráson vehettek részt, azaz egy olyan kiválasztási eljárással ismerkedhettek meg, melyet ma már számos nagy cég, multinacionális vállalat alkalmaz a munkaerő-felvétel során.

Az életviteli tanácsadó a magánéleti vagy épp az iskolai problémák megoldásában segíti a hallgatókat. Ha valakinek családi, párkapcsolati problémái vannak, szorongással vagy alvászavarral küzd, vagy nem tud bizonyos eseményeket megfelelően feldolgozni, akkor kérheti a segítséget - ismertették egy másik szolgáltatásukat.

Az esélyegyenlőségi tanácsadó a fogyatékossággal élő vagy részképességzavarokkal küzdő hallgatók főiskolai boldogulását szeretné segíteni. Ennek során tájékoztatja az érintett hallgatókat a hatályos szabályokról, lehetőségekről, a főiskola által biztosított szolgáltatásokról. Felelős továbbá azért is, hogy a munkavállalók körében is érvényesüljenek az esélyegyenlőség szempontjai.

Mint felidézték, a BKF az Általános Vállalkozási Főiskolával közösen 2010-ben kezdte el megvalósítani azt a TÁMOP-pályázatot, amelynek keretében bevezette a karrier-, az életviteli és az esélyegyenlőségi tanácsadást. A három tanácsadói szolgáltatás a BKF valamennyi hallgatója számára térítésmentesen érhető el.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek