Képzés helyett AI-ba fektetnek a munkaadók
Egy friss kutatás szerint főleg a belépő szintű állásokat veszélyeztetni a mesterséges intelligencia.
A British Standards Institution október 8-i jelentése szerint az üzleti vezetők mesterséges intelligencia eszközöket és automatizálást alkalmazhatnak a munkavállalók helyettesítésére, ahelyett, hogy a képzésbe fektetnének be – írja a HR Dive.
A megkérdezett vezetők valamivel több mint kétharmada szerint a mesterséges intelligencia lehetővé teszi a létszámcsökkentést, 31% pedig azt állította, hogy szervezeteik a munkaerő-felvétel előtt megfontolják a mesterséges intelligencia megoldásainak alkalmazását. Ezt tükrözve a BSI mesterséges intelligencia bevezetésével kapcsolatos elemzése megállapította, hogy a munkahelyek automatizálásával kapcsolatos viták „jelentősen háttérbe szorítják” a munkaerő-fejlesztéssel kapcsolatos vitákat.
„Ez arra utal, hogy a vállalatok az AI innovációs és versenyelőnyben betöltött szerepét helyezik előtérbe, és ezzel potenciálisan figyelmen kívül hagyják a humán tőke következményeit” – állítja a BSI.
A több mint 850 üzleti vezető megkérdezésén túl a tanulmány egy AI-támogatott elemzést is használt, amely különböző multinacionális vállalatok éves jelentéseit tartalmazó adathalmazt vizsgált. A tanulmány szerint a belépő szintű állások különösen veszélyben vannak, a válaszadók egynegyede szerint az AI elvégezheti a belépő szintű kollégák munkájának nagy részét.
„Az AI hatalmas lehetőséget jelent a globális vállalkozások számára, de miközben a nagyobb termelékenységet és hatékonyságot hajszolják, nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy végső soron az emberek hajtják előre a fejlődést” – nyilatkozta Susan Taylor Martin, a BSI vezérigazgatója. „Kutatásunk egyértelműen rámutat arra, hogy a mesterséges intelligencia maximális kihasználása és a virágzó munkaerő biztosítása közötti feszültség a korunk meghatározó kihívása.”
A BSI jelentése szerint a kis- és középvállalkozások kulcsszerepet játszhatnak a szakképzésben. A nagyvállalatokhoz képest kevesebben mondták, hogy a mesterséges intelligencia elengedhetetlen a növekedésükhöz, és a kis- és középvállalkozásoknak csak 30%-a csökkentette a junior pozíciókat, míg a nagyvállalatok felének sikerült ez.
„Ez azt jelenti, hogy a kis- és középvállalkozások a készségfejlesztés gerincévé válhatnak, nagyobb foglalkoztatási és képzési lehetőségeket biztosítva a Z generáció számára” – áll a jelentésben.
Más jelentések is rámutattak arra a veszélyre, amely a belépő szintű állásokban dolgozókat érintheti. Például a júliusban közzétett Zety-jelentés szerint a Z generációhoz tartozó válaszadók közel 4/3-a szerint az AI az elkövetkező öt évben csökkenti a belépő szintű vállalati álláslehetőségeket, ami arra kényszeríti a munkavállalókat, hogy újragondolják, mi is az a „biztonságos” karrier.
HR Dive
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 22 órája
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 2 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 3 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 3 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 4 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 4 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 4 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 5 napja
- Mesterséges intelligencia: Távoli a megtérülés, mégis nőnek a befektetések a PwC felmérése szerint 5 napja
- Egyre többször dönt helyettünk az AI 5 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 6 napja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?