Képzőközpontot hozott létre három magyar nagyvállalat, hogy csökkentsék a munkaerőhiányt az építőiparban
A Tudásépítő-Team 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat.
Az építőipari munkaerőhiányon kíván segíteni három magyar nagyvállalat: iparági összefogás keretében, saját forrásból hozták létre és szerdán hivatalosan is megnyitották a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontot, ahol 12 építőipari szakmát tanulhatnak a diákok és szerezhetnek piacképes tudást - közölte a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel. A több száz millió forintos beruházással létrehozott duális képzőhelyet a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. alapította.
A vállalatok hosszú távú célja, hogy növeljék az építőipari szakmák elismertségét, és vonzóvá tegyék az építőipart a fiatalok számára. Ezt azért tartják kiemelten fontosnak, mert hivatalos adatok szerint az elmúlt 10 évben 170 ezerrel csökkent a nappali szakképzésben tanulók száma, ami 31 százalékos visszaesés a korábbiakhoz képest. A közleményben rámutattak, hogy 2018-2020 között évente átlagosan nagyjából 4700 (iskolarendszerben 1500) ember sajátított el kifejezetten építőipari szakmát, de vannak olyan képzések is, ahol évek óta drasztikusan csökken a létszám. Példaként említették, hogy kőművesként 2018-ban 614-en, 2020-ban viszont már csak 433-an végeztek. Ha ez a trend nem változik, akkor a jövőben a szakmunkáshiány további emelkedésére lehet számítani - jelezték.
A közlemény idézte Tóth Áront, a Tudásépítő-Team vezérigazgatóját, aki szerint Magyarországon a régóta fennálló, több szinten - a szakképzett, a diplomás és a fizikai dolgozóknál egyaránt - jelentkező munkaerőhiány folyamatos kihívást jelent az építőiparban. A tartós szakemberhiány komoly problémákat okozhat hosszú távon, egyebek között növelheti a különböző építkezési projektek időtartamát, és korlátozhatja az iparág tartós növekedését is - tette hozzá az intézmény vezérigazgatója. A helyzet javítása érdekében jött létre a Tudásépítő-Team, amely 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat. Azóta 270-en vettek vagy vesznek részt az ágazati képzőközpont által szervezett oktatásban. Idén szeptemberétől várhatóan további 100 tanuló csatlakozik a képzéshez, és a felnőttképzés előkészítése is folyamatban van. A diákok a korábban megszerzett vagy folyamatban lévő iskolai végzettségüknek megfelelően 12 különböző építőipari szakma közül választhatnak szakképzést vagy technikusi képzéseket.
A szakképzés 3 éves, míg a technikusi képzésekre beiratkozók az érettségi vizsgára való felkészítés mellett ötéves képzésben vesznek részt - ismertetik a közleményben.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?