kapubanner for mobile

Keresik a megoldást az elbocsátottak támogatására

A jogszabályi keretek nem adnak lehetőséget arra, hogy a munkahelyüket az elmúlt hónapokban elvesztő százhalombattai lakosoknak közvetlenül utalhasson át pénzbeni támogatást a helyi önkormányzat, de keresik a megoldást - tájékoztatta a polgármesteri hivatal szóvivője a képviselő-testület legutóbbi ülésének döntéséről szombaton az MTI-t.

Nyilas Hajnalka bő egy héttel ezelőtt közölte, hogy a Mol Dunai Finomítójában zajló nagyarányú elbocsátás miatt állás nélkül maradók megsegítése érdekében sürgősségi előterjesztést tesz a város polgármestere a november végi képviselő-testületi ülésen. Vezér Mihály (Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület - ÉSZKE) a település honlapján közleményben is bejelentette szándékát, és együttérzését fejezte ki az érintetteknek.

Az előzetes elképzelések szerint a Moltól eddig elküldött legalább 150 embernek, illetve azoknak, akik más munkáltatóktól utcára kerültek, az önkormányzat körülbelül bruttó 100 ezer forintot adott volna még karácsony előtt. A pénzre az elbocsátásuk napján százhalombattai bejelentett lakcímmel rendelkezők, illetve azok számíthattak volna, akiknek a volt munkaadójuk legalább öt éve helyi iparűzési adót fizet.

A szóvivő szombati tájékoztatása szerint a képviselők támogatták a polgármester javaslatát, de mivel a munkanélküliek ellátását országos hatáskörű jogszabályok rendezik - amelyek nem adnak felhatalmazást az önkormányzatnak arra, hogy a munkanélküliségre való tekintettel juttatásokat vagy támogatásokat állapítson meg -, meg kell vizsgálni a segítségnyújtás módját.

A képviselő-testület ezért megbízta az egészségügyi, oktatási és szociális, valamint a gazdálkodási, pénzügyi és integrációs bizottság elnökét, hogy tájékozódjanak a juttatások nyújtásának lehetőségeiről, és a megoldási javaslatokat terjesszék elő a januári ülésen - közölte Nyilas Hajnalka.

Szollár Domokos, a Mol Nyrt. kommunikációs igazgatója szeptember 28-án arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az olajvállalat 700 dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk