kapubanner for mobile

Kétszázezer forintos ösztöndíjat ad a legkiválóbbaknak az Edutus

A legjobb tanulmányi eredményt elért elsőéves hallgatóinak a költségtérítés nagyságával megegyező ösztöndíjat ad a Budapesten és Tatabányán működő Edutus Főiskola. Az összeg a képzéstől, szaktól függően elérheti a 200.000 forintot is. Az intézmény stratégiai főigazgatója elmondta, számításaik szerint 10-20 diák részesülhet a legkiválóbbaknak járó ösztöndíjban.

Dr. Tóth Gábor tájékoztatása szerint a kezdeményezés az Edutus Prémium programon keresztül valósul meg, melyet a főiskolát alapító MÜTFA Alapítvány is támogat. A felsőoktatás finanszírozásának átalakulására reagálva, a diákok anyagi terheinek csökkentésére szélesítette a hallgatók támogatási rendszerét az Edutus Főiskola: a nagy érdeklődésre számot tartó ledolgozható tandíj program mellett tehetséggondozó és a munkaerőpiac felé nyitó programokat indított Premium és Pegazus néven.

A programokkal a hallgatók képzését leendő munkaadóik támogatják, illetve az elsőévesek nem szorulnak diákhitel felvételére, mert az általuk megszerezhető források akár a teljes költségtérítés mértékét elérhetik. Egy, a napokban készült felmérés szerint az ország gazdasági felsőoktatási intézményei közül a legkedvezőbb pénzügyi konstrukcióban az Edutus Főiskolán sajátítható el a gazdálkodás és menedzsment alapképzési és a marketing mesterképzési szak.

A főiskola minőségi standardjaiban bízva 2012-től pénzügyi garanciát is vállal képzéseiért. Ha a hallgató a képzés feltételeit az előírtaknak megfelelően teljesíti és hat hónapig nem talál munkát, a főiskola térítésmentesen biztosítja az átképzést, azaz egy új - a diákkal közösen kiválasztott - képzésre. A hallgató választhatja azt a lehetőséget is, hogy az eredeti szakjának egy szemeszterre vonatkozó költségtérítési összegét egy összegben álláskeresési támogatásként megkapja.

A fokozott érdeklődésre reagálva az Edutus Főiskola felvételi információs irodát is nyitott Budapesten a Falk Miksa utca 1. szám alatt, és Tatabányán, a Stúdium téren. Az érdeklődők nem csak az Edutus képzéseiről kapnak tájékoztatást, a kihelyezett tanulmányi osztály munkatársai a teljes felvételi eljárásban segítenek, bármelyik intézménybe is jelentkezzen a leendő diák.

Az Edutus Főiskola tatabányai székhelyén mindenkinek kollégiumot - életmód és sport campus szolgáltatást - biztosít. A ledolgozható tandíj programjába a főiskola beemelte a ledolgozható kollégiumi díjat is, melyet - hasonlóan a ledolgozható tandíjhoz - a program keretében végzett munkával teljesíthetnek a hallgatók.

edupress.hu
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk