Kevés az orvos Horvátországban
Horvátországban az orvosi kamara adatai szerint több mint négyezer orvos hiányzik az egészségügyből, ezért a felvételi létszámok és az orvosi karon a tanári létszám bővítését szorgalmazza a zágrábi egyetem szenátusa - írta csütörtöki számában a Jutarnji List című horvát napilap.
Azóta a hallgatói összlétszám növekedett a karon, és növelték a szakirányú és a doktori képzések számát. Ugyanakkor az oktatók létszáma nem növekedett ilyen ütemben, így a zágrábi orvosi kar 30 százalékos tanerőhiánnyal küszködik, ami veszélyezteti az oktatás minőségét.
A dékán a szenátus álláspontját ismertetve felhívta a figyelmet arra is, hogy míg az Európai Unióban 1000 főre átlagosan 3,6 orvos jut, addig ez a mutató Horvátország esetében 2,5. Hozzátette ugyanakkor, hogy a munkaügyi hivatal 2012 év végén paradox módon több mint 400 állást kereső orvost tartott számon. Úgy vélte, hogy a horvát egészségügyi politikának kiemelten kellene foglalkozni a felvételi kvóták bővítésével és az orvosok foglalkoztatásának ügyével. Az uniós csatlakozás után várhatóan felerősödik az orvos-elvándorlás Horvátországból, ami még inkább veszélyezteti majd a horvát egészségügyi rendszert - állapította meg Milicic.
A dékán rámutatott arra is, hogy az EU - amely szintén orvoshiánnyal küzd - stratégiai kérdésként foglalkozik a problémával és az európai irányelvek megfogalmazzák a megoldás módját is. Eszerint bővíteni kell a felvételi kvótákat, meg kell tartani az egészségügyben a 65 évesnél idősebb orvosokat is, javítani kell a munkakörülményeket, növelni kell az orvosi fizetéseket és szembesíteni kell a társadalmat az orvoshiány-gonddal - derül ki helyi sajtóbeszámolókból.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Életminőség a középpontban: a prevenció és precíz orvoslás jövője 2 hónapja
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 2 hónapja
- Hogyan enyhítsük az ízületi fájdalmakat? 2 hónapja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 2 hónapja
- A betöltetlen orvosi állások aránya vármegyénként - grafikon 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?