Kevesebb a feketemunkás Szlovákiában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNémileg csökkent a nem hivatalosan dolgoztatott, "feketemunkások" száma 2009 második felében Szlovákiában a 2008-as adatokhoz képest.
A szlovák munkaügyi hivatalok, a munkafelügyeleti hivatal és a rendőrség összesen 2.879 feketén foglalkoztatottra bukkant a tavalyi év második felében, amikor ellenőrzött 61.500 munkavállalót. A feketemunkások aránya ez alapján 4,7 százalék volt, szemben 2008-as 5 százalékkal - írja az Új Szó című pozsonyi napilap csütörtöki számában.
A feketén dolgoztató cégek száma 26-tal emelkedett. Az ellenőrök 2.668 munkaadónál tartottak ellenőrzést, 214-nél találtak feketemunkásokat. A legtöbb munkaadó a Privigyei (Prievidza) és a Dunaszerdahelyi járásban bukott le - az előbbiben 24, az utóbbiban 19. Ebben a két járásban leplezték le a legtöbb illegális munkavállalót is.
A lap emlékeztet arra, hogy ellenőrzés alkalmával feketemunkásnak számított az is, aki hivatalosan minimálbérért dolgozik, és fizetése többi részét "zsebbe" kapja, nem csak az, akit a munkavállaló munkaszerződés nélkül dolgoztat, így se adót, se társadalom- se egészségügyi biztosítást nem fizet utána. Továbbá feketemunkás az is, aki engedély nélkül vállalkozik, továbbá az a külföldi, aki munkavállalási és tartózkodási engedély nélkül dolgozik.
Szlovákiában a feketén foglalkoztató munkaadóra 2 ezertől 200 ezer euróig (530 ezer, valamint 53 millió forint) terjedő pénzbírság is kiszabható március óta. Eddig a büntetés alsó határát nem szabták meg, a felső határ 33 193,31 euró (8,8 millió forint). A tavalyi második félévben az ellenőrök összesen 61.970 euró (16,2 millió forint) büntetést szabtak ki feketemunka miatt 212 munkáltatóra. A legmagasabb büntetés 5.000 euró (1,3 millió forint) volt, a legalacsonyabb 25 (6625 forint). A feketemunkásokat minimum 20, maximum 30 euróra büntették.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?