Kevesebb fizetés vagy kevesebb állami vezető-e az olcsóbb?
Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggő törvénymódosításokról vitáztak a képviselők kedden az Országgyűlésben. Az MSZP szerint nem a fizetések, hanem az állami vezetők számának csökkentésével lehetne olcsóbbá tenné az állam működését.
MSZP: nem hiteles a kormány javaslata
Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitájában Lukács Zoltán (MSZP) nem tartotta hitelesnek a kormány javaslatát. Szerinte a Fidesz hosszú ideje az olcsóbb államról beszél, de folyamatosan emelkedik az állami vezetők száma. Elmondta, hogy jelenleg több mint 100 helyettes államtitkár, 54 államtitkár, 11 miniszter dolgozik. A legutóbbi szocialista kormány idején az állami vezetők létszáma ennek a fele volt - tette hozzá.
Az ellenzéki politikus szerint nem a fizetések csökkentésével, hanem az állami vezetők számának csökkentésével lehetne olcsóbbá tenné az állam működését. Közölte, a szocialistáknak volt is egy javaslata, de azt a kormánypártok nem támogatták.
Jobbik: politikusbűnözés törvényesített formája a politikusok álláshalmozása
Novák Előd arról beszélt, hogy a politikusbűnözés törvényesített formája a politikusok álláshalmozása. Égbekiáltó társadalmi igazságtalanság, hogy valaki több helyről vesz fel teljes állásért járó fizetést, ezzel ők szakítani szeretnének - rögzítette a Jobbik képviselője.
Szerinte számos kiskaput teremtett a kormány, egy országgyűlési képviselő kormánybiztosi, miniszterelnöki biztosi, megbízotti, miniszteri biztosi tisztségért is vehet fel fizetést. Joggal teszi szóvá az MSZP, hogy kétszeresére nőtt az államtitkárok, helyettes államtitkárok száma - mondta, cinikusnak nevezve, hogy arra a Lázár Jánosra bízzák ennek a szabályozásnak a megalkotását, "akinek a botrányaitól volt hangos a sajtó". Novák Előd szerint több tekintetben az eddigi plafont eltörölve még növekedésre is lehetőséget biztosít a javaslat.
Fidesz: a képviselők elsősorban országgyűlési képviselők legyenek
L. Simon László államtitkár közölte: sajnálta, hogy néhányan úgy szálltak be a vitába, hogy nem tanulmányozták megfelelően a javaslatot. Szerénységet kért Novák Elődtől, mondván ő és a felesége is bent ül a parlamentben. A javaslatról érdemben kell beszélni, és nem az Országgyűléshez méltatlan hangnemben szólni - mondta.
Hozzátette: olyan jogi rendszert teremtettek, amivel szerették volna egyértelművé tenni: szeretnék, ha a képviselők elsősorban országgyűlési képviselők lennének. A javaslat nem növeli, hanem csökkenti az állami vezetői juttatásokat, egyértelművé teszi milyen jogcímen, mekkora jövedelmet lehet kapni - rögzítette.
Novák Előd személyes érintettségre hivatkozva férfiatlannak és etikátlannak minősítette az államtitkárnak a feleségére vonatkozó megszólalását. A rendszerváltás óta mindig volt házaspár tagja az Országgyűlésnek, s volt olyan, hogy öt házaspár is volt a parlamentben - jelezte.
L. Simon László azt mondta: nem mondták, hogy a jogrendet úgy kellene megváltoztatni, erre ne legyen lehetőség. Ha ez így van - és ez így rendben van, bár élni nem kötelező vele - akkor aki ebben a helyzetben van, ne oktasson ki másokat. Nem személyeskedni akart és Dúró Dóra munkáját is elismeri. Nem ők mérnek kettős mércével, hanem éppen a Jobbik - mondta.
A vitát az elnöklő Hiller István lezárta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?