kapubanner for mobile

Kevesebb fizetést, nagyobb felelősséget kapnak a kórházak igazgatói

Korlátozott önállóságra, kevesebb fizetésre számíthatnak, ellenben korlátlan felelősséget kell majd vállalniuk az állami kórházak új főigazgatóinak - írja a Medicalonline nyomán az msn.hu.

Napokon belül a Magyar Közlönyben és a GYEMSZI honlapján is olvashatók az állami tulajdonba került egészségügyi intézmények vezetői posztjára kiírt pályázatok - adja hírül a Medicalonline szakmai portál. A lap információ szerint a GYEMSZI fennhatósága alatt működő kórházak és szakrendelők élére aspiráló jelölteknek az erősen korlátozott önállóságon túl azzal is számolniuk kell, hogy bérüket az általuk vezetett intézmény bevételéhez igazítja a szaktárca.

Az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon jelenleg négy sávval számolnak, eszerint azok, akik 500 milliónál kisebb költségvetésből gazdálkodó intézményt vezetnek bruttó 350-550 ezer forintra, a 10 milliárd forint feletti csúcsintézmények vezetői pedig bruttó 1 millió - 1,1 millió forintra számíthatnak, a gazdasági igazgatók jövedelme a főigazgatói bérek 80 százaléka. A portál szerint a szaktárca vezetői azért döntöttek a sávos rendszer mellett, mert aránytalannak érezték az intézményvezetők jövedelmét az ágazatban dolgozókéhoz képest.

Medicalonline/msn.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek