Kevesebb munkanélküli Csehországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsehországban a korábban becsültnél nagyobb mértékben növekedett a gazdaság a második negyedévben, a munkanélküliség pedig a várt stagnálás helyett csökkent augusztusban a szerdán megjelent adatok szerint.
A cseh statisztikai hivatal közleménye szerint az április-júniusi időszakban a korábban becsültnél 0,1 százalékponttal nagyobb mértékben, 0,9 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az első negyedévhez képest, éves összevetésben pedig 2,4 százalékkal bővült a GDP, az előző, 2,2 százalékos becslés helyett.
Csehország így elmarad a térség legdinamikusabban növekvő országától, Szlovákiától, ahol 4,7 százalékos éves szintű GDP-növekedést mértek a második negyedévben, de maga mögé utasítja Magyarországot, ahol 0,8 százalékkal nőtt éves szinten a gazdaság, az első negyedévvel összevetve pedig stagnált.
A statisztikai hivatal közleménye szerint a jelentős éves szintű növekedés részben a bázishatás következménye, mert a cseh gazdaság éppen 2009 második negyedévében érte el a mélypontot a világméretű gazdasági válságban.
Elemzők szerint a felülvizsgált számok nem térnek el annyira a korábbiaktól, hogy alapvető fordulatról lehessen beszélni. "Az adatok fokozatos javulásról tanúskodnak, Csehország azonban lemaradt a régió leggyorsabban növekvő országai, köztük Szlovákia mögött" - mondta Pavel Sobisek, az Unicredit bank prágai elemzője.
Ugyancsak szerdán a cseh statisztikai hivatal közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 8,6 százalékra csökkent augusztusban a júliusi 8,7 százalékról. Elemzők azt valószínűsítették, hogy a ráta nem változik az előző havihoz képest. A 10,2 millió lakosú országban a regisztrált munkanélküliek száma 501 ezerre csökkent a júliusi 505 ezerről.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?