kapubanner for mobile

Kevesebben számítanak bónuszra vagy ajándékcsomagra

A magyar munkavállalók többsége úgy érzi, megérdemelné az év végi bónuszt, de csak harmaduk gondolja úgy, hogy valóban meg is kapja azt - derül ki a Randstad kutatásából. Kisebb céges ajándékra is kevesebben számítanak, mint két éve.

Nemzetközi összehasonlításban kevés magyar számít pénzjutalomra az idei év végén - derül ki a Randstad Workmonitor 2012. év végi felméréséből. Míg Csehországban 44 százalék, Lengyelországban 46 százalék, Szlovákiában pedig 57 százalék gondolja úgy, hogy kap valamilyen prémiumot, hazánkban csak a megkérdezettek 30 százaléka számít a bónuszra. A felmérés szerint a probléma nem a munkavállalók teljesítményével van: a válaszadók 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az év elején kitűzött célok alapján megérdemelné az egyszeri pénzjutalmat.

Nem csak a nagyobb összeget jelentő bónuszra, hanem kisebb céges ajándékcsomagra sem számít a magyar munkavállalók 70 százaléka. "Valószínűleg a gazdasági helyzet miatt szűkmarkúak idén a cégek, hiszen a két évvel ezelőtti kutatásunkban még a magyarok 54 százaléka gondolta úgy, hogy kap egy kisebb ajándékcsomagot a munkahelyén" - tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Kiegyensúlyozott életre vágyunk

A kutatásban részt vevő magyarok 17 százaléka szokott újévi fogadalmat tenni, míg nemzetközi átlagban a munkavállalók fele tesz magának valamilyen ígéretet. "Ez az arány egyes ázsiai és latin-amerikai államokban a 80 százalékot is eléri, de nyilván kultúrafüggő jelenségről beszélünk. Az azonban látszik az adatokból, hogy az újévi fogadalmak terén a munkának is fontos szerep jut" - tette hozzá Baja Sándor. A magyarok közül ugyan csak 12 százalék tesz olyan fogadalmat, ami a karrierjével kapcsolatos, de 93 százalék nyilatkozott úgy, hogy 2013-ban nagyobb egyensúlyt szeretne teremteni a munkája és a magánélete között.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk