Keveslik a béremelést az egészségügyi szervezetek
Az egészségügyi szervezetek szerint nem állítja meg az orvosok elvándorlását a tegnap bejelentett béremelés. A letétbe helyezett felmondólevelek sorsáról még egyeztetnek, a döntést szerdán hozzák nyilvánosságra.
Az egészségügyi szakdolgozóknak új bértáblát dolgoztak ki, amelynek révén 22 ezer embernek 20 ezer forint feletti, további 32.300 embernek pedig 15 ezer forint feletti lesz az emelés mértéke - tette hozzá.
Szócska Miklós azt mondta: az érintettek egy összegben januárig visszamenőleg megkapják az emelést, az új alapbérről szóló jogszabály pedig reményeik szerint a nyárra elkészül majd. Az államtitkár bízik benne, hogy a szakma pozitívan fogadja javaslatukat. A rezidenseknek az államtitkár még az iratmegsemmisítőjét is felajánlotta, hogy együtt darálhassák be a rezidensszövetség által kezdeményezett akcióban összegyűjtött felmondóleveleket.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke erre reagálva a sajtótájékoztató után azt mondta: "az élhető magyar egészségügyet" mozgalom további lépéséről, egyeztetnek a letétbe helyezett felmondólevelekről az akció szervezőivel, és döntésüket szerdán sajtótájékoztatón ismertetik. Jelentősnek nevezte a kormányzati intézkedést, mint hozzátette: a bejelentett béremelés az akcióban részt vevő valamennyi kollégát érinti.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: "azon múlik minden, milyen lesz a folytatás". Véleménye szerint a mostani béremelés csak akkor nevezhető jelentős intézkedésnek, ha belátható időn belül hasonló mértékű emelések követik. Ha még legalább két ilyen béremelést láthatnának a következő egy, másfél évben, az a fiatalabb munkavállalók bérének megduplázását jelentené.
Éger István nehezményezte, hogy az érintettek is csak a nyár közepén kapják meg pénzüket, az alapellátásban dolgozók pedig kimaradnak az idei béremelésből. A MOK elnöke azt mondta: a háziorvosok javadalmazására vonatkozóan csak "halvány ígéretei" vannak az államtitkárságnak.
Az MTI-nek reagálva Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke is kifogásolta, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből. A MOSZ elnöke hozzátette: a tízszeres bérkülönbséget és a háromszoros leterheltséget nem lehet azonnal megoldani, így a bejelentett béremelés az orvoselvándorlás csökkentésében még nem fog áttörést hozni, egy intézkedéssorozat első lépéseként viszont elfogadhatónak tartják a kormány által ismertetett számokat.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke is azt mondta, hogy ezzel az egy intézkedéssel még nem lehet megoldani az ágazat súlyos pénzügyi és emberi erőforrás problémáit. Mint mondta, a többszörös egyeztetéseknek köszönhetően nem érte őket "nagy meglepetés". Megjegyezte, hogy a szaktárca azon javaslatukat is megfogadta például, amely szerint a szakmában eltöltött idő és a szakképesítés alapján differenciáltan osszák el a rendelkezésre álló összeget.
A MESZK elnöke azt mondta, ha hasonló módon a következő években is 15-20 százalékkal emelnék a szakdolgozói béreket, azok az uniós átlagkereset felét is elérhetik még ebben a kormányzati ciklusban.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Magyar ápolók napja: tisztelgés azok előtt, akiknek az emberség lett a hivatása 5 napja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 5 napja
- Alvásért, sorban állásért és ölelésért fizetnek? – A 10 legfurcsább munka, ami tényleg jól fizet 5 napja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 6 napja
- Felmondják a többletmunkát a budapesti pszichiáterek – veszélybe kerülhet az ügyeleti ellátás? 6 napja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hete
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 1 hete
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 1 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hete
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben